Erste Liga: a Tüskecsarnokban lezárhatja a Ferencváros a döntőt

P. SZ.P. SZ.
2023.03.29. 11:29
null
Az alapszakaszban remeklő gyergyói Vincze Péter (pirosban) hétfőn először ütött gólt a döntőben (Fotó: GYHK)
Hétfőn a Gyergyói HK hazai pályán fölényesen nyert az Erste Liga döntőjében, de ha szeretne még egyszer jégre lépni a szurkolótábora előtt, szerdán a Tüskecsarnokban is le kell győznie az FTC-Telekomot.

Egy „meccslabda” hárítva, de még mindig kettő van a Ferencvárosnál. Az Erste Liga döntőjében hétfőn ugyan győzött a Gyergyói HK hazai pályán (a párharc során először), ám a zöld-fehérek így is vezetnek 3–2-re. Szerdán a Tüskecsarnokban eldőlhet, hogy a Fradi 2019 után ismét megnyeri-e a magyar bázisú bajnokság döntőjét – bár 2020-ban is Erste Liga-győztesnek vallhatta magát, de akkor a koronavírus-járvány kitörése miatt a finálé meccseit nem játszották le, és osztott bajnoki címet hirdettek. S bár (abban az évben és) azóta minden egyes magyar bajnoki címet elhódított az FTC, értelemszerűen ezzel nem elégedne meg, pláne, hogy karnyújtásnyira került a hőn áhított trófeától.

Amit nyilván elhappolna előle a Gyergyó, amely első döntős szereplését váltaná bajnoki címre. A szombati, Tüskecsarnokban elszenvedett vereség után Szilassy Zoltán vezetőedző azt nyilatkozta a Nemzeti Sportnak, együttese teljesítménye bizakodásra, hitre ad okot, kiemelve, hogy a Ferencváros minden egyes győzelmekor csupán egy góllal maradt alul csapata – egyszer ráadásul csak hosszabbításban.

A rutin a zöld-fehérek mellett szól, sok játékosuk már tudja, milyen érzés megnyerni a bajnokságot, ám láthatóan a székelyföldiek is szép lassan, de annál biztosabban felveszik a döntő ritmusát, egyre kevésbé tűnnek megilletődöttnek, ráadásul az alapszakaszban kulcsszerepet játszó hokisaik is újra csúcsformába lendülhetnek (Sébastien Sylvestre már eddig is kiemelkedően teljesített). Az alapszakasz 36 meccsén a Christopher Bodó, Brance Orbán, Vincze Péter hármas összesen 159 pontot gyűjtött – ezzel szemben a döntő első négy mérkőzésén csupán hatot, ebből is csak egy volt gól (Bodó szerezte). Az ötödiken aztán előreléptek, és három találat mellett két gólpasszt is kiosztottak.

Ennek venné elejét a Fradi szerdán – egyrészt nyilván hazai közönség előtt szívesebben ünnepelne bajnoki címet, másrészt ha a Gyergyó 1–3-ról egyenlítene a párharcban, ráadásul Erdélyben játszhatná a mindent eldöntő meccset, lélektani előnybe is kerülne.

ERSTE LIGA
DÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS

18.30: FTC-Telekom–Gyergyói HK (Tv: M4 Sport+)

7. MÉRKŐZÉS (ha szükséges)
PÉNTEK
17.15:
Gyergyó–FTC, (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
16 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
17 órája

Berúgta az Erste Liga ajtaját az újonc

Jégkorong
2026.09.22. 12:47

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43