Erste Liga: a Fehérvárból erősít kapusposzton a MAC

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2022.06.03. 10:34
null
Kornakker Dániel (Fotó: Dömötör Csaba)
Az osztrák jégkorongliga előző idényében döntős Fehérvártól érkező Kornakker Dániel az Erste Ligában érdekelt MAC HKB Újbudánál folytatja pályafutását.

 

A fővárosi klub pénteken jelentette be a 26 éves kapus szerződtetését. Kornakker a 2014–2015-ös szezonban mutatkozott be az osztrák ligában, majd két amerikai év után tért oda vissza. A 2020–2021-es kiírásban 2.71, a legutóbbiban pedig 2.82 gólt kapott mérkőzésenként átlagban.

A MAC eddigi első számú kapusa, Bálizs Bence májusban Lengyelországba szerződött, Kornakker pedig szeretne stabilan kezdőkapus lenni, a Fehérvárban ezt a szerepkört nem kapta meg.

„A jégidő és a folyamatos terhelés lehetősége a MAC HKB-nál a legnagyobb számomra, valamint minden szempontból innen érkezett a legkedvezőbb ajánlat. Túl régóta ülök a cserepadon és vesztegetem az időm. Én sem leszek fiatalabb. Sajnos eddig nem kaptam meg a megfelelő bizalmat ahhoz, hogy bizonyítsak mint első számú kapus” – fogalmazott Kornakker. Hozzátette: céljai közé tartozik, hogy idén bemutatkozzon a válogatottban is.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A Gyergyó nagyon megverte a Brassót az Erste Liga rangadóján

Jégkorong
2026.01.28. 19:56

Erste Liga: a Brassó a DEAC legyőzésével megnyerte az alapszakaszt

Jégkorong
2026.01.25. 20:51

Erste Liga: öt gólt szerezve nyert a ligaelső Brassó, Gyergyóban maradt alul a DEAC

Jégkorong
2026.01.23. 20:13

Erste Liga: bővülhet a sorozat mezőnye

Jégkorong
2026.01.22. 17:39

Erste Liga: gólokban gazdag meccsen győzött a Csíkszereda Brassóban

Jégkorong
2026.01.18. 19:14

Osztrák hokiliga: sorozatban harmadszor kapott ki a Ferencváros

Jégkorong
2026.01.18. 18:26

Erste Liga: kétszeres olimpikon hátvédet igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
2026.01.16. 11:32

Erste Liga: három mérkőzésre szóló eltiltást kapott a csíkszeredai Nicholas Ritchie

Jégkorong
2026.01.14. 18:40
Ezek is érdekelhetik