Jégkorong: meghosszabbította szerződését a Titánok edzője

M. D.M. D.
2022.04.08. 17:31
A jégkorong Erste Ligában szereplő Titánok csapatának élén egy évvel, a következő szezonra vonatkozóan meghosszabbították Anatolij Bogdanov vezetőedző szerződését.

A klub pénteki közleményében a Titánok és az ifj. Ocskay Gábor Nemzeti Jégkorong Akadémia szakmai vezetője, Kovács Csaba kiemelte, „kézenfekvő volt a hosszabbítás” az ukrán-finn trénerrel, hiszen látták, milyen komoly munkát végzett a fiatalokkal az előző idényben. Hozzátette, a fejlődést mutatja, hogy az alapszakasz utolsó tíz fordulójában elért eredményeik alapján a mezőny legjobb három csapata között végeztek.

Bogdanov nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy a klub hosszabbított vele, és minden percét élvezi a Székesfehérváron töltött időnek. „Sok kihívással találkoztam a közös úton, de ez az első év csupán az első lépés volt abba az irányba, amerre tartani szeretnénk. Rengeteg tennivaló van még” – mondta.

Bogdanov vezetésével a fehérvári együttes a rájátszás selejtezőjébe jutott. Ott aztán a negyeddöntőbe kerülésért rendezett párharcban 3–0-ra alulmaradt a DEAC-cal szemben.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Szita Donát sérülései miatt a visszavonulás mellett döntött

Jégkorong
Tegnap, 13:34

Erste Liga: a magyar bajnokhoz igazolt a FEHA ponterős csatára

Jégkorong
2026.08.07. 09:31

Varga Arnold teljesen egészségesen várja a rajtot az Erste Ligában

Jégkorong
2026.08.06. 11:48

Ötszörös magyar bajnok érkezik a debreceni hokicsapatba

Jégkorong
2026.08.05. 12:09

Erste Liga: ötszörös bajnok csatárt igazolt a DEAC

Jégkorong
2026.08.04. 13:49

Erste Liga: Nagy Krisztián visszatért a magyar bajnokhoz

Jégkorong
2026.08.03. 16:25

Erste Liga: a címvédőtől igazolt a Brassó

Jégkorong
2026.08.01. 16:15

Erste Liga: lassan összeáll a FEHA19 kerete

Jégkorong
2026.07.27. 11:30