Erste Liga: Vlagyiszlav Kulesov lett a hét játékosa

V. J.V. J.
2021.11.25. 10:25
null
Vlagyiszlav Kulesov (Fotó: Erste Liga)
Az Erste Ligában a DEAC orosz csatára, Vlagyiszlav Kulesov lett az elmúlt hét legjobb játékosa – közölte a Nemzeti Sporttal a Magyar Jégkorongszövetség.

„Azt tettük, amit az edző kért tőlünk, csapatként dolgoztunk, jól hajtottuk végre a taktikát, és karaktert mutattunk, ez volt a kulcsa a sikereknek” – mondta a 23 éves játékos az Erste Liga honlapján megjelent interjúban. A már hat éve Debrecenben hokizó Kulesov szerint az edzőváltással a taktika változott, többet játszanak négy sorral, ezáltal gyorsabb és agresszívabb az együttes. A DEAC ráadásul kétszer hátrányból fordított, a múlt vasárnapi Erste Liga Matinén 0–3-ról tudott felállni a DVTK Jegesmedvék ellen.

Hiába szerzett már 17 pontot 19 meccsen, nem érzi úgy, hogy a mostani a legjobb idénye. A csatár reméli, további gólokkal és asszisztokkal bajnoki címhez tudja segíteni a DEAC-ot, és elárulta azt is, hogy Magyarországra már második otthonaként tekint.

A debreceni együttesre két nagy erőpróba vár ezen a héten: pénteken az UTE, vasárnap pedig az FTC-Telekom lesz az ellenfél. Szintén izgalmasnak ígérkezik a pénteki székely derbi, míg vasárnap a két tavalyi döntős, a Csíkszereda és a Brassó találkozik.

Az előző hét legszebb gólját a Dunaújvárosi Acélbikák játékosa, Török Viktor szerezte a Titánok ellen: előbb egy hátvéd, majd a kapus eszén járt túl szép csellel. A csatár mesterhármast szerzett ezen a találkozón.

Legfrissebb hírek

Hosszabbításban győzött az Újpest a Csíkszereda ellen

Jégkorong
12 órája

Négy gólt rámolt be az újonc kapujába az Újpest; kikapott a Gyergyó az Erste Ligában

Jégkorong
2026.10.30. 20:25

Erste Liga: pontot hullajtott Gyergyóban a Brassó

Jégkorong
2026.10.25. 20:23

Erste Liga: simán nyert idegenben a Budapest Jégkorong Akadémia, fordított a DVTK

Jégkorong
2026.10.24. 20:16

Jégkorong: az ellenfele fejére ütő Erdőhelyi hárommeccses eltiltást kapott

Jégkorong
2026.10.24. 11:25

A Brassó és a Gyergyó is otthon nyert erdélyi riválisa ellen

Jégkorong
2026.10.23. 20:06

Erste Liga: tízgólos meccsen nyert a címvédő Gyergyó

Jégkorong
2026.10.18. 20:36

Erste Liga: Könnyedén nyert a Szereda, Becze 12 gólt szerzett 10 mérkőzésen

Jégkorong
2026.10.16. 21:23