Szlovák jégkorongliga: fájó DVTK-vereség a Nagymihály ellen

Vágólapra másolva!
2020.12.28. 20:54
null
Szoros mérkőzésen kapott ki a Jegesmedvék (Fotó: Kozma István)
Nagy csatában 2–1-re kikapott a DVTK a vendég Nagymihálytól (Michalovce) a szlovák jégkorongliga hétfői játéknapján, így változatlanul azért harcol, hogy őrizze a rájátszást jelentő tizedik helyét.

 

A DVTK – amely éppen rájátszás érő pozíciót foglal el – számára fontos lett volna begyűjteni a három pontot, a rivális csak 6 ponttal szerzett többet a találkozóig. Mindkét gárda kettőt tudott megnyerni az előző három összecsapásából.

Egymás ellen hagyományosan szoros találkozókat vívnak, ebben az idényben november elsején, ráadásban győzött Miskolcon a Nagymihály, míg vendégként a DVTK 2–1-re nyert Nagymihályon, és sorozatban négy – hatból pedig öt – párharcuk dőlt el minimális különbséggel. Mickolcon az elmúlt három fellépéséből kétszer diadalmaskodott a Dukla.

Óvatosan kezdett mindkét alakulat, a jó védekezés miatt kevés kapura lövés volt, de ezek sem okoztak gondot a kapusoknak. A Magymihály kihagyott egy létszámfölényes két percet is. A második harmadot viszont alaposan megnyomták a vendégek, akik előbb emberelőnybe kerültek, majd ezt kihasználva a vezetést is megszerezték a finn Ville Korkonen révén. A folytatásban is a ők irányították a játékot, ám a különbség nem nőtt.

A záró játékrész is rosszul indult a sérülések miatt tartalékos hazaiaknak, a 44. percben Galambos Péter talált be Adorján Attila kapujába. Jobban összpontosított a Nagymihály a továbbiakban is, jól zárt a védelme, és a megszerzett koronggal sokszor hosszú időt tudott tölteni az ellenfél zónájában.

A végén minden erejét összeszedte a Jegesmedvék, és a szépítés legalább sikerült, emberelőnyben és lehozott kapussal: már csak 24 másodperc volt hátra, amikor Vas János Magosi Bálint passzából volt eredményes.

SZLOVÁK LIGA, ALAPSZAKASZ
DVTK Jegesmedvék–Dukla Michalovce 1–2 (0–0, 0–1, 1–1)
Miskolc, zárt kapuk mögött. V: Kalina, Korba, Janiga, Bogdan (szlovákok)
DVTK: Adorján – Wehrs, Szirányi B. – Láda B., Kiss D. – Rauhauser, Vojtkó – Fazekas – Flick, VAS J. 1, Egle (1) – Csányi, Lövei, Révész – Rokaly Sz., Galanisz, Magosi B. (1) – Ritó, Miskolczi. Edző: Dave Allison
MICHALOVCE: TOMEK – VENTELÄ, LOUIS – SOUTHORN (1), V. MIHALIK – Tavoda, McCormack – Zekucia, Cesík – Erkinjuntti, LALANCETTE (1), KORHONEN 1 – Regenda, Suja, Soltés – Takác, Bartánus, Maslonka – Chalupa (1), Galambos 1, T. Török. Edző: Tomasz Valtonen
Kapura lövések: 25–37
Kiállítások: 8 perc, ill. 8 perc
MESTERMÉRLEG
Dave Allison:
– Kiegyenlített meccset vívtunk, amely a játék majdnem minden elemében egált hozott. Sajnálom, hogy kikaptunk, mert jó lehetőségünk lett volna arra, hogy közelebb kerüljünk ellenfelünkhöz a táblázaton. A harmadik harmad elejétől nagy nyomás alá kerültünk, viszont az tetszett, hogy játékosaim felvették a harcot. A záró felvonásban megvoltak a lehetőségeink, de ezeket jóval nagyobb arányban kell kihasználnunk a jövőben.
Juraj Faith (másodedző): – Jól kezdtünk, később azonban a miskolciak rákapcsoltak, ezt részben azért tehették, mert mi sok korongot veszítettünk el. A második harmadtól a saját játékunkat játszottuk, egyébként pedig az egész meccsen nyerésben voltunk, és örülünk a három pontnak. Ki kell emelnem kapusunkat, aki mindvégig nagyszerűen védett.

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Nitra–Nové Zámky 6–4
Liptovsky Mikulás–Detva 1–4
HK Poprad–Kosice 3–0
Zvolen–Banská Bystrica 5–4 – h. u.
Slovan Bratislava–Trencín 4–3

AZ ÁLLÁS
1. Poprad 24 14 2 3 5 91–61 +30 49
2. Slovan Bratislava 22 14 3 5 82–53 +29 48
3. Zvolen 22 11 4 3 4 79–61 +18 44
4. Nitra 23 13 1 3 6 85–78 +7 44
5. Detva 24 12 2 3 7 79–62 +17 43
6. Kosice 24 9 4 2 9 71–59 +12 37
7. Dukla Michalovce 23 9 3 2 9 69–66 +3 35
8. Nové Zámky 24 7 4 3 10 71–66 +5 32
9. Trencín 23 8 3 1 11 74–69 +5 31
10. DVTK Jegesmedvék 24 6 1 6 11 57–81 –24 26
11. Banská Bystrica 23 4 4 3 12 60–91 –31 23
12. Liptovsky Mikulás 24 2 2 20 54–125 –71 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik