Jégkorong: nem tud Minszkbe utazni a nemzetközi szövetség elnöke

K. T. I.K. T. I.
2020.12.08. 15:49
null
René Fasel a koronavírus miatt nem utazhat (Fotó: AFP)
Pozitív koronavírustesztje miatt el kell halasztani René Faselnek, a Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) svájci elnökének minszki útját, így egyelőre nem tud személyesen találkozni Aljakszandr Lukasenka államfővel, hogy tárgyaljanak a jövő évi világbajnokság körüli vitákról – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Az MTI hírében emlékeztet, a társrendező lettek korábban egyértelműen jelezték, hogy nem akarnak közös szervezést a Lukasenka augusztusi újraválasztását követően kirobbant tömegtüntetések miatt, és elítélik a hatalomnak az ellenzékkel szemben ismétlődő erőszakos fellépését, a sorozatos bebörtönzéseket. A minszkiek viszont egy hónappal ezelőtt közölték, hogy készen állnak a 2021-es vb megrendezésére, ha kell, akár egyedül is.

Fasel ugyanakkor már többször is kijelentette, hogy a világbajnokság politikai okokból történő átruházására, vagy annak lemondására nem kerül sor, s a nemzetközi szövetség kitart a lett-fehérorosz közös rendezés mellett

Legfrissebb hírek

Jégkorong: Olimpiai Érdemrendet vehetett át az IIHF leköszönő elnöke

Jégkorong
2026.06.25. 17:18

Jégkorong: Kolbenheyer Zsuzsanna regionális alelnöki posztra pályázik az IIHF-ben

Jégkorong
2026.06.24. 20:03

Az IIHF szeptemberben ismét foglalkozik az orosz hokisok esetleges visszatérésével

Jégkorong
2026.06.09. 16:56

Jégkorong-vb: a mieink Düsseldorfban játszanak jövőre

Jégkorong
2026.06.05. 19:31

Kanadával, az Egyesült Államokkal és Szlovákiával is meccsel a magyar jégkorong-válogatott a 2027-es vb-n

Jégkorong
2026.06.04. 22:29

Finnország hosszabbításban törte össze a svájci álmokat Zürichben

Jégkorong
2026.05.31. 23:20

Finnország–Svájc döntőt rendeznek a jégkorong-vb-n

Jégkorong
2026.05.30. 22:34

Jégkorong-vb: tornáról tornára dönthetnek az oroszok szerepléséről

Jégkorong
2026.05.29. 18:50
Ezek is érdekelhetik