Női jégkorong: elmarad a válogatott csütörtöki és pénteki mérkőzése

MTI/V. J.MTI/V. J.
2020.11.04. 20:54
null
Elmaradnak az osztrákok elleni felkészülési mérkőzések (Fotó: Tumbász Hédi – archív)
Az osztrák csapat nem jön Budapestre, emiatt elmarad a története első elit világbajnokságára készülő magyar női jégkorong-válogatott csütörtöki és pénteki felkészülési mérkőzése.


A magyar jégkorong-szövetség (MJSZ) tájékoztatása szerint az osztrák szövetség a koronavírus-járvány magyarországi fejleményeire hivatkozva szerda délután jelezte, hogy válogatottja nem utazik el, azaz lemondta a két találkozót.

„A Szerencsejáték Zrt. Nemzetek Tornája ennek ellenére nem marad el a káposztásmegyeri Vasas Jégcentrumban, a Magyar Jégkorong Szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legmegfelelőbb ellenfeleket találja meg a Lisa Haley vezette együttes számára, amely folytatja vb-felkészülését a következő napokban – olvasható a közleményben.

Az MJSZ azt ígérte, a módosított programot rövidesen közzéteszi, egyúttal felveszi azokkal a szurkolókkal a kapcsolatot, akik jegyet vásároltak az Ausztria elleni két mérkőzésre az Eventim hálózatán keresztül.

Legfrissebb hírek

Női hoki-vb: a norvégok legyőzésével ezüstérmes lett a magyar válogatott

Jégkorong
2026.04.18. 20:25

Hátrányból felállva tartotta életben feljutási reményeit a magyar női jégkorong-válogatott

Jégkorong
2026.04.17. 18:18

Női jégkorong-vb: jön az olaszok elleni meccs, nem hibázhat a magyar válogatott

Jégkorong
2026.04.17. 08:30

Huszák Alexandra: Az olaszok ellen győzni kell!

Jégkorong
2026.04.15. 19:30

Szlovákia az utolsó harmadban szerzett gólokkal verte a mieinket

Jégkorong
2026.04.15. 18:06

Női hoki-vb: elégedett lehet a kezdéssel a magyar válogatott

Jégkorong
2026.04.15. 07:12

Nehéz kezdés a franciák ellen, Kreisz Emma gólja döntött a ráadásban

Jégkorong
2026.04.12. 21:29

A támogató hazai légkör segíthet a válogatottnak – kezdődik a divízió 1/A-s női jégkorong-vb

Jégkorong
2026.04.12. 07:16
Ezek is érdekelhetik