Erste Liga: tíz korábbi fertőzött edzésbe állt az Újpestnél

MTI MTIMTI MTI
2020.09.18. 13:07
null
Tíz korábbi fertőzött edzésbe állt az Újpestnél (Fotó: Fehér Gábor – illusztráció)
Tíz, korábban pozitív koronavírus-tesztet adó jégkorongozó edzésbe állt a héten az Újpest Erste Ligában szereplő csapatánál – számolt be Ancsin János, az Újpest jégkorongszakosztályának igazgatója.

 

A lila-fehéreknél negatív vizsgálati eredmény, szívultrahang és EKG-vizsgálat után lehet ismét tréningezni, egy játékos viszont továbbra is karanténban van. Ancsin az M1 aktuális csatornának elárulta: belső szabályzatuk értelmében aki rosszul van, az nem mehet edzésre, ha pedig a játékos másnap sem érzi jól magát, akkor tesztelik.

A gárda október 9-én kezdi meg szereplését a magyar bázisú bajnokságban. Ancsin emlékeztetett rá, az első megbetegedések három-négy hét alapozás után történtek.

„Az első meccsünkig hátralévő idő arra elég lesz, hogy ne kondi nélkül kezdjük a játékot, de ez a felkészülés biztosan nem lesz az igazi.”

Mint mondta, mivel felkészülési mérkőzés lejátszására nincs lehetőségük, így az első két-három találkozó felhozó összecsapás lesz számukra. Nehezíti ugyanakkor a helyzetet, hogy ezeket olyan ellenfelekkel szemben vívják, akiket az első négy-öt helyre vár.

Fő célként a bajnokság végigjátszását nevezte meg, mellette szakmai célkitűzésként a legjobb négybe kerülést. Hangsúlyozta ugyanakkor: ez rendkívül nehéz lesz.

„Együtt kell élnünk a vírussal. Eddig tizenegy fertőzött volt a csapatnál, de a realitás talaján maradva csodálkoznék, ha idővel nem lenne több. Azt gondolom, hogy a lehető legnagyobb elővigyázatossággal járunk el. Az nem lehet, hogy havonta három hétre bezárjuk a csapatot, mert akkor tényleg nincs bajnokság” – fejtette ki.

Az Erste Ligában eddig egyedül a múlt szombati idénynyitót tudták lejátszani, azóta a Titánoknál megjelent fertőzések miatt két találkozó is elmaradt.

Legfrissebb hírek

Erste Liga: ponterős csatárt igazolt a DVTK és a DEAC

Jégkorong
2026.07.22. 16:13

Újpesten továbbra is építenek a saját nevelésű fiatalokra

Jégkorong
2026.07.22. 11:08

Szeptember 18-án rajtol a jégkorong Erste Liga alapszakasza

Jégkorong
2026.07.14. 17:27

Erste Liga: Érkezők és távozók Újpesten

Jégkorong
2026.07.09. 11:35

Erste Liga: újra Staffan Lundh lett a Csíkszereda vezetőedzője – hivatalos

Jégkorong
2026.07.07. 12:43

Erste Liga: Gajdó Tamás a nyolcadik brassói szezonjára készül

Jégkorong
2026.07.01. 19:26

Az élmezőny és az alsóház hozta a papírformát a jégkorong Erste Ligában

Jégkorong
2026.07.01. 10:15

Erste Liga: hosszabbított orosz hátvédjével a FEHA19

Jégkorong
2026.06.30. 16:31