Jégkorong: új névadó főszponzor az osztrák bajnokságban

MTI MTIMTI MTI
2020.04.21. 14:18
A bet-at-home fogadóiroda lett az osztrák bázisú nemzetközi jégkorongliga új névadó főszponzora.

A sorozatban szereplő Fehérvár AV19 keddi közleményéből kiderül, hogy a liga és az új támogató hároméves megállapodást írt alá, de a szerződés opciót tartalmaz további két évre szóló hosszabbításra.

Az együttműködés a 2020–2021-es idénytől indul, Karl Safron ligaelnök szerint pedig most új időszámítás kezdődik, és a főszponzorral közösen egy új, sikeres útra lépnek.

„Kihívásokkal teli szezon előtt állunk, ugyanakkor az új főszponzorunk segítségével meggyőződésünk, hogy a koronavírus-járvány hatásai ellenére is folytatni tudjuk a munkát, és szintet tudunk lépni, miután a hároméves szerződés közép- és hosszú távú célok ideális megvalósítását teszi lehetővé” – idézte a közleményt Christian Feichtingert, a liga ügyvezetőjét.

Szélig Viktor, a Fehérvár AV19 általános igazgatója azt mondta, fontos, hogy a liga ebben a nehézségekkel teli időszakban is pozitív képet mutasson magáról. Hozzátette, az új főtámogató érkezésével biztosított a bajnokság jövő évi költségvetése, és így a székesfehérvári csapat is egy stabil gazdasági lábakon álló sorozathoz tartozhat.

„Tudjuk, hogy – bár egyik klub élete sem könnyű jelenleg – a szervezet és a csapatok közösen és összefogva átlendülhetnek ezen a krízisen, és szintet léphetnek a következő szezonban” – jelentette ki Szélig, és hozzátette: a bet-at-home tisztában van azzal, hogy nemcsak Magyarországon, de Csehországban és Olaszországban is más-más típusú megjelenésekre lesz szükség, ezért ezzel kapcsolatosan még további egyeztetéseket folytatnak majd.

Christian Feichtinger a következő szezonról azt mondta, jelenleg azon dolgoznak, hogy szeptembertől rendezhessenek mérkőzéseket, de minden az európai járványhelyzettől függ.

„Folyamatosan figyeljük a fejleményeket, alapos értékelés után pedig igyekszünk azokat az optimális döntéseket meghozni, amelyek az egész jégkorongos család érdekeit szolgálják és a lehető legkevesebb korlátozással járnak, ha egyáltalán szükség lesz ilyen intézkedésekre” – mondta.

Legfrissebb hírek

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
2026.11.01. 19:54

ICEHL: döntés a hosszabbításban, a Fehérvár legyőzte a Bolzanót

Jégkorong
2026.10.30. 21:45

Osztrák hokiliga: hazai pályán nyert a Volán a Milano ellen

Jégkorong
2026.10.27. 21:46

Osztrák hokiliga: a Volán és az FTC is kikapott

Jégkorong
2026.10.25. 18:35

Fél tucat játékos sérült a Volánnál

Jégkorong
2026.10.23. 17:12

Drámai meccset nyert meg hosszabbításban a Fehérvár Milánóban

Jégkorong
2026.10.17. 19:47

„Jó lesz újra látni a srácokat” – Szélig Viktor ellenfélként várja a Volán látogatását

Jégkorong
2026.10.17. 13:34

Osztrák hokiliga: a Fehérvár egy pontot elcsent a címvédőtől, az FTC kikapott

Jégkorong
2026.10.11. 19:20