Elnökből szurkoló lehetett – Sárközy Tamásra emlékezünk

Álltunk a Kisstadionban a székház felőli kapu mögött a hóban. Érces hangja bele-belehasított az estébe egy-egy vitatható ítélet után. Úri módon, de határozottan közölte véleményét a játékvezetésről. Nem volt persze egyedül, akkoriban hat-nyolc-tízezren jártak az ob I-es hokimeccsekre, ám az azért nem volt szokványos, hogy a jégkorongszövetség elnöke (ráadásul egy jogászprofesszor) adjon hangot a kritikai véleményének. Sárközy Tamás épp ezért kínosan ügyelt rá, hogy mindig jeggyel jusson be a nézőtérre, hiszen így elnökből szurkoló lehetett.

Mert a sportot és benne a hokit szenvedélyesen szerette. Tíz éven át, 1988 és 1998 között irányította az önállósodott szakszövetséget, s megelégelve, hogy a válogatott a C-csoport alsóházában vegetál, valóságos hokiforradalmat robbantott ki. A revolúció elsöpörte az addigi előjogokat, fejtetőre állította az erőviszonyokat, alapjaiban rengette meg a sportágat. Noha hithű fradista volt, a változásokkal elsősorban az addig kivételezett helyzetű FTC érdekeit sértette, így a legjobban talán a zöld-fehérek fújtak rá a reformprogramja miatt. De tudta, hogy nem hátrálhat meg, s mivel a Postabank révén masszív gazdasági háttere volt, nem is hátrált meg. A szakmából elkötelezett szövetségesekre lelt – mások mellett – Kercsó Árpád, Ocskay Gábor, Egri István és Kovács Zoltán személyében, s közben létesítményfejlesztési projektet is elindított. Munkája megkoronázása a szapporói csoda, amelyet már újra drukkerként élt át.

Részt vállalt Várszegi Gábor ferencvárosi üzleti kalandjában, másfél évig volt a futballcsapatot működtető FTC Rt. igazgatósági tagja. A kísérlet elbukott, de ez nem szegte kedvét, számos tanulmányban elemezte a magyar sport közállapotát, s amíg egészsége engedte, rendszeresen felbukkant a jégcsarnokokban. Rövid, súlyos betegség után, életének 80. évében hunyt el.

Isten Önnel, Professzor Úr!