Tipsport Liga: „A mi sportunk nem háború. A mi sportunk fesztivál”

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.22. 21:02
A DVTK arra kéri szurkolóit, hogy ne utazzanak el a szlovák jégkorongligában vasárnap sorra kerülő, Detva elleni mérkőzésre.

A klub honlapján olvasható közlemény emlékeztet rá, Gyetva Zólyom mellett található, így nagy esély mutatkozna arra, hogy a péntekihez hasonló rendbontás történjen.

Egy napja a DVTK Jegesmedvék csapata fogadta a HKM Zvolent. A közlemény szerint a mérkőzést megelőzően a két klub egyeztetett a drukkerek számáról, és azok habitusáról, de a zólyomi szervezett szurkolói csoportok az előzetes megállapodást felrúgva több másik klub ultra és huligán tagjaival érkeztek Miskolcra, s valószínűsíthetően tervezett rendbontást hajtottak végre. Az események után több vendégszurkolót a rendőrség előállított, ellenük eljárást indított.

„Klubunk és a zólyomi klub végtelenül sajnálja és elítéli az eseményeket, amelyek teljesen idegenek a jégcsarnokok világától, s amelyeknek semmi közük a sporthoz és ahhoz a közreműködéshez, amivel a Tipsport Liga csapatai nekiláttak a szezonnak. Klubunk mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy hasonló események a jövőben ne következhessenek be sem Miskolcon, sem pedig az idegenben lejátszott mérkőzéseken” – olvasható a dvtk.eu oldalon.

A DVTK Jegesmedvék együttese vasárnap 17.30-tól játszik a HC 07 Detva vendégeként. A magyar klub a honlapján jelezte, arra kéri a Detva vezetőségét, hogy ne értékesítsen vendégbelépőket a találkozóra.

Szombat este a magyar és a szlovák szövetség, a Tipsport Liga és a sorozatban szereplő klubok közös kommünikében, „egyöntetűen és mélységesen” ítélték el a történteket.

„Olyan cselekményeknek, amelyeket a magukat vendégszurkolóknak hazudó huligánok kezdeményeztek és elkövettek, nincs helyük a jégkorongcsarnokokban és azok környékén sem. Ezeknek az embereknek semmi keresnivalójuk a rendezvényeinken” szól a közlemény.

Az aláírók kiemelték: a továbbiakban is mindent megtesznek közösen annak érdekében, hogy „a Tipsport Liga mérkőzésein felhőtlenül és háborítatlanul szórakozhassanak és biztassák kedvenc csapatukat az igazi szurkolók, függetlenül nemzeti és klubhovatartozásuktól, a szlovák-magyar barátság és együttműködés jegyében. A mi sportunk nem háború. A mi sportunk fesztivál”.

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a FEHA 19 lett a bronzérmes

Jégkorong
2026.02.01. 16:48

Hydro Fehérvár–Ferencváros döntőt rendeznek a jégkorong Magyar Kupában

Jégkorong
2026.01.31. 19:20

Erste Liga: öt gólt szerezve nyert a ligaelső Brassó, Gyergyóban maradt alul a DEAC

Jégkorong
2026.01.23. 20:13

Erste Liga: kétszeres olimpikon hátvédet igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
2026.01.16. 11:32

Jégkorong MK: a DVTK is elődöntős

Jégkorong
2026.01.07. 21:40

A FEHA19 megszakította az Újpest győzelmi sorozatát az Erste Ligában

Jégkorong
2026.01.04. 19:11

Erste Liga: a Brassó és az Újpest is sorozatban ötödször nyert

Jégkorong
2026.01.02. 21:30

Erste Liga: jelentős ICEHL-rutinnal érkezik kanadai csatár a DVTK-hoz

Jégkorong
2026.01.01. 17:20
Ezek is érdekelhetik