Erste Liga: négy újonc; véglegessé vált a menetrend

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.31. 18:00
Véglegessé vált a jégkorong Erste Liga 2018–2019-es idényének menetrendje.

A sorozatban négy újonc, a Vasas HC, a DEAC, a Gyergyói HK és a KMH mellett az ASC Corona Brasov, az SC Csíkszereda, a Dunaújvárosi Acélbikák, az EV Vienna Capitals, a Fehérvári Titánok, a Ferencváros és az Újpest vág neki az új idénynek, mivel az elmúlt szezonban bajnok MAC Budapest és a döntős DVTK Jegesmedvék gárdája a szlovák élvonalban (Tipsport Liga) indul.

A magyar szövetség (MJSZ) honlapjának keddi beszámolója szerint az alapszakaszban mind a 11 részt vevő együttes négy mérkőzést játszik minden ellenféllel, s a 40 fordulóból álló etapot követően ezúttal is a középszakaszban dől el a rájátszásban résztvevők kiléte és erősorrendje.

Az alapszakasz első öt helyezettje a felsőházban folytatja, míg a 6–11. helyezett csapatok az alsóházban játszanak. A középszakaszban mindkét csoport tagjai kétszer mérkőznek meg a többi gárdával, egyszer otthon és egyszer idegenben.

A 11 csapatból 8 jut be a rájátszásba, a felsőház tagjai automatikusan, az alsóház hat tagja közül pedig három folytathatja. A playoff párosítása választás útján alakul ki, a negyeddöntők esetében a középszakasz 1–3. helyezettje választ a középszakasz 5–8. helyezettje közül. Az elődöntőre a középszakaszban elért helyezése alapján legmagasabban rangsorolt együttes választ magának ellenfelet.

Az alapszakasz szeptember 9-én két budapesti meccsel indul, míg utolsó találkozóját január 21-én játsszák.

A középszakasz január 23-án kezdődik és február 23-ig tart. A rájátszás rajtja február 26., minden párharc az egyik fél negyedik megnyert mérkőzéséig tart, így legvégső esetben április 6-án ér véget a bajnokság.

Nem változik a hosszabbítás szabálya, az alap- és középszakaszban hirtelen győzelem az irányadó, öt perc 3-3 mezőnyjátékossal, míg ha a hosszabbítás során nem születik gól, szétlövés dönt. A rájátszás és a döntő meccsein 4 a 4 elleni játék következik, és első gólig tart a mérkőzés.

Legfrissebb hírek

Hét vesztes tétmeccs után nyert újra a Dunaújváros az Erste Ligában

Jégkorong
12 órája

Távozott a Dunaújvárosi Acélbikák házi gól- és pontkirálya, a DEAC-hoz igazol

Jégkorong
19 órája

Erste Liga: négymeccses eltiltást kapott a játékvezetőt megharapó hokis

Jégkorong
2025.12.25. 11:14

Erste Liga: kapott gól nélkül nyert az Újpest

Jégkorong
2025.12.21. 21:17

Újpesten nyert a Brassó, a FEHA legyőzte a Csíkszeredát az Erste Ligában

Jégkorong
2025.12.19. 20:58

Erste Liga: amerikai hátvédet igazolt a Corona Brasov – hivatalos

Jégkorong
2025.12.19. 10:38

Erste Liga: amerikai szélsőt igazolt a FEHA19

Jégkorong
2025.12.15. 15:57

Erste Liga: amerikai támadóval erősített a Csíkszereda

Jégkorong
2025.12.15. 11:03
Ezek is érdekelhetik