Jégkorong: szenzációs igazolás – az NHL-ből erősít a Bécs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.08. 11:57
null
Dave Cameron (balra, szemüvegben) lett a Vienna Capitals vezetőedzője (Fotó: AFP)
Az osztrák sajtó szenzációs igazolásként tálalta kedd reggel, hogy Dave Cameron lett a Vienna Capitals jégkorongcsapatának vezetőedzője. Az NHL-ből érkező szakember Serge Aubint váltja a bécsi együttes kispadján.

 

Dave Cameron játékosként is szerepelt az észak-amerikai profiligában (NHL), a Colorado és a New Jersey színeit is képviselte. Edzői karrierjét 1995-ben kezdte, több alacsonyabb osztályú csapatnál is dolgozott, 2011-ben került az Ottawa Senatorshoz segédedzőként. 2014 decemberében vezetőedző lett, a 2015–2016-os szezonban is ő irányította a kanadai csapatot, amely nem jutott be a rájátszásba, ezt követően pedig szerződést bontottak vele. Innen Calgaryba vezetett az útja, ahol újra másodedzőként dolgozott 2016 nyarától idén áprilisig.

Az 59 éves szakember dolgozott a kanadai szövetségnél is: az U18-as válogatottat 2004-ben világbajnoki címig vezette, a juniorválogatottat vb-ezüstig (2011), valamint a 2016-os felnőtt vb-n diadalmaskodó Kanada edzői stábjában is helyet kapott.

Dave Cameron néhány napja már Bécsben tartózkodik, és a Capitals honlapjának elmondta: szeretné megnyerni az osztrák ligát (EBEL) a fővárosi csapattal. A bécsiek a 2017–2018-as szezonban megnyerték az alapszakaszt és a felsőházi rájátszást is, majd az elődöntőben a későbbi győztes Bozennel szemben maradtak alul (4–1).

Legfrissebb hírek

Hosszabbítás után nyert az Islanders és a Tampa Bay is

Amerikai sportok
9 órája

NHL: négygólos hátrányból fordított a Nashville, Stamkos volt a hős

Jégkorong
Tegnap, 7:53

NHL: négygólos hátrányból felállva nyert szétlövés után a Lightning

Amerikai sportok
2026.02.02. 07:02

NHL: hatmeccses győzelmi sorozatban a Penguins, MacKinnon elérte a 40 gólt

Amerikai sportok
2026.02.01. 08:36

Örökre kitilthatják azt, aki verekedik a Madison Square Gardenben

Amerikai sportok
2026.01.31. 14:31

NHL: Coyle négy ponttal segítette győzelemhez a Columbust

Amerikai sportok
2026.01.31. 08:58

NHL: két rekord is megdőlt a csütörtöki játéknapon

Amerikai sportok
2026.01.30. 08:21

NHL: az Islanders nyerte a New York-i rangadót

Amerikai sportok
2026.01.29. 10:40
Ezek is érdekelhetik