NHL: nem tudta eldönteni a Pens a párharcot, jön a 7. meccs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.05.24. 07:18
null
Hiába az óriási nyomás, Craig Andersonon (pirosban) ezúttal csak egyszer tudott kifogni a Penguins (Fotó: nhl.com)
Az Ottawa Senators 2–1-re legyőzte a címvédő Pittsburgh Penguinst az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) keleti főcsoportdöntőjének hatodik találkozóján, ezzel 3–3-ra egyenlített a párharcban, és jöhet a mindent eldöntő hetedik, ki-ki mérkőzés.

 

A vendég Penguins szerzett vezetést Jevgenyij Malkin találatával a második játékrészben, ám Bobby Ryan egy öt a három elleni szituáció végén mesteri pontossággal kilőtte a bal felsőt és egyenlített.

A harmadik harmadot az Ottawa kezdte jobban, és Mike Hoffmann bombájával a hazaiak gyorsan át is vették a vezetést. Mint kiderült, a találat egyben a győzelmet is jelentette, mivel a címvédő Pens – annak ellenére, hogy óriási nyomást fejtett ki ellenfelére – már nem tudott (érvényes) gólt szerezni.

Az összecsapás hőse Craig Anderson, a hazaiak kapusa volt, aki 45 (!) védést mutatott be három harmad alatt.

A mindent eldöntő hetedik mérkőzésre helyi idő szerint csütörtök este (magyar idő szerint péntek hajnal) kerül sor, Pittsburghben – egészen elképesztő statisztika, de az Ottawa története során még egyetlen hetedik összecsapását sem nyerte meg a rájátszásban.

NHL, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORTDÖNTŐ, KELETI FŐCSOPORT
6. MÉRKŐZÉS
Ottawa Senators (6.)–Pittsburgh Penguins (2.) 2–1

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–3.

NHL, RÁJÁTSZÁS, 2017
FŐCSOPORTDÖNTŐ
KELETI FŐCSOPORT
PITTSBURGH PENGUINS (2.)–OTTAWA SENATORS (6.), AZ ÁLLÁS: 3–3
Pittsburgh Penguins–Ottawa Senators 1–2 – h.u.
Pittsburgh Penguins–Ottawa Senators 1–0
Ottawa Senators–Pittsburgh Penguins5–1
Ottawa Senators–Pittsburgh Penguins
2–3
Pittsburgh Penguins–Ottawa Senators7–0
Ottawa Senators–Pittsburgh Penguins 2–1
Pittsburgh Penguins–Ottawa Senatorsmájus 26.

 

 

Legfrissebb hírek

NHL: három perccel a vége előtt 4–0 volt az állás, a vége 4–5 lett – videó

Amerikai sportok
21 órája

Szétlövés után verte a Boston Bruins a Golden Knightsot – videók

Amerikai sportok
2026.11.03. 08:23

NHL: rekordközelben a Carolina kapusa

Amerikai sportok
2026.11.02. 09:15

NHL: az 5–4 volt a sláger – a St. Louis idegenben győzött

Amerikai sportok
2026.11.01. 13:16

NHL: először triplázott a finn hokis a Florida Panthersben – videók

Amerikai sportok
2026.10.31. 07:34

NHL: a Detroit kitette keretéből az olimpiai bajnok korábbi csapatkapitányt

Amerikai sportok
2026.10.30. 14:00

NHL: óriási feltámadás után kapott ki a Senators

Amerikai sportok
2026.10.30. 09:01

NHL: rekordot döntött az Edmonton csapatkapitánya

Amerikai sportok
2026.10.29. 07:29