Jégkorong: Szélig csatlakozik a Fehérvár AV19 stábjához

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.23. 13:38
A korábbi válogatott hátvéd Szélig Viktor a Fehérvár AV19 jégkorongcsapatának menedzsmentjében dolgozik a jövőben.

A klub keddi közleménye szerint a 40 éves szakember az osztrák jégkorongligában szereplő csapat, a Mol Liga-együttes és az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia ügyeiben is segíthet majd szakértelmével és tapasztalatával.

Szélig Viktor augusztus elején még a Magyar Jégkorongszövetség sportigazgatói posztjára kandidált.

„A szövetség részéről érkezett egy felkérés. Azt mondták, hogy el tudnának képzelni abban a pozícióban, és nekem is tetszett a gondolat. Ez mégsem jött össze, hogy miért, arról inkább nem beszélnék, lezártam azt a dolgot, viszont most egy új kihívás kapujában állok” – jelentette ki a volt játékos.

Szélig feladatai között szerepel a különböző szövetségekkel és a válogatottal való kapcsolattartás, valamint a felnőtt csapatok és az Akadémia körül is lesz majd tennivalója.

A klub hétfőn közölte, hogy távozik Tyler Dietrich, az EBEL-csapat vezetőedzője, aki „egy számára kihagyhatatlan ajánlat miatt” kérte a menedzsmenttől a megállapodás felbontását.

Legfrissebb hírek

Anyák napja – a hokis édesanyák szemszögéből

Jégkorong
2025.05.04. 16:24

Szélig Viktor: A vb-n agresszív, vagány hokit fogunk játszani

Jégkorong
2025.04.30. 17:34

Még egy évre aláírt a Volánnal Németh Kristóf

Jégkorong
2025.04.09. 14:33

A vb-szereplést lemondó Sebők Balázs távozik a Fehérvártól

Jégkorong
2025.04.08. 18:02

Nagy hiányérzettel zárta az idényt Hári János

Jégkorong
2025.03.10. 18:51

Osztrák hokiliga: salzburgi söpréssel vége a Fehérvár idényének

Jégkorong
2025.03.09. 18:25

Osztrák hokiliga: kikapott a Fehérvár Bécsben, pénteken dől el a továbbjutás

Jégkorong
2025.02.25. 22:02

Jégkorong: hátrányból győzött a Fehérvár a helyosztó első meccsén

Jégkorong
2025.02.23. 18:17
Ezek is érdekelhetik