Jégkorong: az olimpiai bajnok kapus megválik emléktárgyaitól

MTI MTIMTI MTI
2015.07.29. 21:01
Elárverezi emléktárgyait az 1980-as Lake Placid-i téli olimpián győztes amerikai jégkorong-válogatott kapusa, Jim Craig. Hozzávetőleg 5.7 millió dollárra számíthat az aukcióból.

Az ESPN honlapja szerint az aukción szereplő 19 tárgy között van az a mez, amelyet a korszak verhetetlennek hitt csapata, a szovjet válogatott 4–3-as legyőzésekor viselt a négyes döntőben, az olimpiai aranyérem, valamint az az amerikai zászló, amelyet az eredményhirdetésen magára terített a finnek elleni utolsó meccs után.

A Lelands aukciós ház közleménye szerint csak ez a három ereklye több mint egymillió dollárt ér. A gyűjteményt kizárólag egyben lehet megszerezni, az említett tárgyak mellett korcsolyákhoz, mezekhez, fejvédőkhöz és kapusbotokhoz lehet hozzájutni.

Az amerikai válogatott akkori tagjai közül már többen megváltak néhány emléktárgytól, Mark Wells 40 ezer dollárért adta el egy privát vevőnek aranyérmét, amelyet 2010-ben 310 ezer dollárért adtak tovább. A csapatkapitány Mike Eruzione ugyan kijelentette, hogy az aranyéremtől semmiképpen sem válna meg, de a döntőben viselt mezét 657 250 dollárért, ütőjét pedig 262 900 dollárért eladta.

Az amerikaiak 1980-as olimpiai sikere világszerte nagy visszhangot váltott ki, a javarészt fiatalokból álló hazai csapat szovjetek felett aratott diadalát később megfilmesítették Csoda a jégen (Miracle on Ice) címmel.

Minden idők legdrágább olimpiai ereklyéje az az aranyérem, amelyet a színes bőrű Jesse Owens szerzett Adolf Hitler náci diktátor szeme láttára az 1936-os berlini olimpián – 1.46 millió dollárért kelt el.

Legfrissebb hírek

Erdély Csanád: Feljöttünk a víz fölé, és vettünk egy nagy levegőt

Jégkorong
2026.03.07. 09:35

Scottie Pippen árverésre bocsátja kosaras emléktárgyait

Amerikai sportok
2026.03.02. 21:27

Varázslatos itáliai napok – képösszeállítás a 2026-os téli olimpiáról

Képes Sport
2026.03.01. 14:51

Távozott a következő téli olimpia szervezőbizottságának vezérigazgatója

Téli sportok
2026.02.25. 14:41

Donald Trump kedden a Fehér Házban fogadta a téli olimpián aranyérmes amerikai férfi jégkorong-válogatott tagjait

Téli olimpia 2026
2026.02.25. 12:30

Gyulay Zsolt: Tudtuk, hogy nem lesz éremeső, de a magyar sportolók tisztességesen helytálltak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 22:42

Cristiano Ronaldo is üzent a súlyos sérülést szenvedő Lindsey Vonn-nak

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 19:25

Az NHL-sztárok remek tornát és döntőt varázsoltak a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2026.02.24. 06:46
Ezek is érdekelhetik