Jégkorong-vb: Kanada gólgálát rendezett, az USA megizzadt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.16. 18:21
null
Gyakori jelenet – a korong az olasz kapuban (Fotó: Reuters)
A Fehéroroszországban zajló jégkorong-világbajnokság A-csoportjának ötödik fordulójában a kanadai válogatott kiütéses győzelmet aratott a bennmaradásért harcoló olaszok ellen, míg az Egyesült Államok nemzeti csapata csak hosszabbítás után kerekedett a kazahok fölé. A svédek a szlovákokat is megverték, míg a svájciak hiába álltak fel kétgólos hátrányból, szétlövésben kikaptak a finnektől.

 

A-CSOPORT

A kanadai együttes toronymagas esélyese volt az olaszok elleni összecsapásnak, amelyet az első, de főleg a második harmadban be is bizonyított. A 14. percben Joel Ward góljával szerezte meg a vezetést a játéknap előtt még a csoport második helyén álló piros mezes együttes, majd a második játékrészben Jason Chimera, Kyle Turris és Cody Hodgson is betalált – utóbbi kétszer. A záró harmadra a legtöbb kérdőjel kiegyenesedett, végül maradt az ötgólos különbség a két csapat között, miután David Borrelli találatára Brayden Schenn válaszolt. Kanada a csoport élére állt, de a második helyezett svédek csak este lépnek pályára a szlovákok ellen.

Továbbra sem lehet megállítani, csak megszorongatni a svédeket, akik a csehek elleni szétlövéses sikert leszámítva mind a négy eddigi meccsüket a rendes játékidőben nyerték meg. A sárga-kékek az első harmadban két emberfóros gólnak köszönhetően 2–0-s előnyre tettek szert, amelyből egy gólt a második játékrész után is megőriztek, miután Martin Marincin révén csak egyszer válaszoltak a szlovákok. A harmadik harmad elején aztán Magnus Nygren végleg eldöntötte a három pont sorsát.

B-CSOPORT

Az Egyesült Államok és Kazahsztán válogatottjának összecsapása több izgalmat tartogatott. Az európai együttes kétszer is előnybe került, de ha Roman Sztarcsenko a harmadik harmad hajrájában nem szerzi meg második gólját, akkor pont nélkül zárt volna. A kazah játékos azonban betalált, így 3–3 után következett a hosszabbítás, melyből 65 másodperc telt el, amikor a mérkőzés legjobbja, Seth Jones pontot tett a meccs végére. Az amerikai jégkorongozó két góllal és egy aszisszttal járult hozzá a kétmeccses nyeretlenségi sorozat megszakításához. A kazahok öt forduló után még nyeretlenek, de a most szerzett egy pont még sokat érhet.

A svájciak egy harmad alatt lerombolták, amit a finnek két játékrész alatt felépítettek. Az északi együttes Tommi Kivistö és Olli Jokinen találatainak köszönhetően negyven perc után azt hihette, hogy magabiztos győzelmet arat, ám a „vendégek" Reto Suri és Roman Josi góljaival hosszabbításra, s mint később kiderült, szétlövésre mentették a meccset. A rávezetések során csak a tizedikként próbálkozó Iiro Pakarinen volt eredményes, így a finnek két vereség után sorozatban a harmadik győzelmüket könyvelték el.

JÉGKORONG-VILÁGBAJNOKSÁG, MINSZK
5. FORDULÓ
A-CSOPORT
Kanada–Olaszország 6–1
(1–0, 4–0, 1–1)
Gólütők:
Ward (13:07 – 1–0), Hodgson (21:39, emberelőnyből – 2–0), Chimera (26:02 – 3–0), Turris (29:19, emberhátrányból – 4–0), Hodgson (36:15 – 5–0), Borrelli (41:12 – 5–1), Schenn (56:30 – 6–1)

Svédország–Szlovákia 3–1 (2–0, 0–1, 1–0)
Gólütők: Nyquist (10:05, emberelőnyből – 1–0), Backlund (19:49, ee – 2–0), Marincin (29:12 – 2–1), Nygren (41:58 – 3–1)

B-CSOPORT
Egyesült Államok–Kazahsztán 4–3
(1–1, 2–1, 0–1, 1–0) – hosszabbítás után
Gólütők:
Sztarcsenko (14:23, ee – 0–1), Smith (18:38, ee – 1–1), Romanov (21:21 – 1–2), Jones (23:44, ee – 2–2), Donovan (35:02 – 3–2), Sztarcsenko (53:10 – 3–3), Jones (61:05 – 4–3)

Finnország–Svájc 3–2 (1–0, 1–0, 0–2, 0–0, 1–0) – szétlövés után
Gólütők:
Kivistö (05:14 – 1–0), Jokinen (32:26 – 2–0), Suri (41:57 – 2–1), Josi (56:35 – 2–2)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svédország 5 4 1 0 0 14–6 8 14
2. Kanada 5 4 0 1 0 22–9 13 13
3. Csehország 4 1 1 1 1 11–10 1 6
4. Norvégia 4 2 0 0 2 10–10 0 6
5. Franciaország 4 1 1 0 2 10–9 1 5
6. Szlovákia 5 1 0 1 3 12–17 -5 4
7. Dánia 4 1 0 0 3 8–14 -6 3
8. Olaszország 5 1 0 0 4 4–16 -12 3
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Oroszország 4 4 0 0 0 22–5 17 12
2. Lettország 4 3 0 0 1 16–14 2 9
3. Finnország 5 2 1 0 2 13–9 4 8
4. Egyesült Államok 5 2 1 0 2 23–21 2 8
5. Fehéroroszország 4 2 0 0 2 9–12 -3 6
6. Németország 4 1 1 0 2 7–10 -3 5
7. Svájc 5 1 0 1 3 10–17 -7 4
8. Kazahsztán 5 0 0 2 3 14–26 -12 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik