Jégkorong: továbbra is minden évben lesz 16 csapatos vb

MTI MTIMTI MTI
2013.09.20. 09:46
René Fasel, a Nemzetközi Jégkorongszövetség (IIHF) elnöke bejelentette, hogy továbbra is minden évben megrendezik a világbajnokságot, nincs szó arról, hogy a téli olimpia évében szünet lenne.

A svájci sportdiplomata az IIHF portugáliai kongresszusán elmondta, azért is tartják jó ötletnek, hogy az olimpiai évben is legyen vb, mert így több fiatal kaphat lehetőséget a bizonyításra nemzetközi szinten. Hozzátette: nem lesz létszámmódosítás, marad a 16 csapatos lebonyolítás, akárcsak az időpont, vagyis minden esztendő májusa.

Amint az IIHF közleményében olvasható: Fasel kitért arra, hogy a 2014–2015-ös idényben szeretnék újjáéleszteni az európai klubok kupáját, bevonva a legerősebb bajnokságok legerősebb csapatait a versengésbe.

Az IIHF elnöke köszönetet mondott azoknak, akik hozzájárultak, hogy az Észak-Amerikában játszó profik ott lehessenek a februári szocsi téli olimpián. Egyben hangsúlyozta: a 2018-as pjongcsangi ötkarikás játékok kapcsán minél előbb, lehetőleg röviddel a szocsi olimpia után meg kell kezdeni a tárgyalásokat az NHL-es vezetőkkel.

Legfrissebb hírek

IIHF: az orosz hoki továbbra sem térhet vissza

Jégkorong
2026.07.30. 18:56

Átalakul a globális női jégkorong versenynaptára

Jégkorong
2026.07.27. 09:35

Jégkorong-vb: első körben mind a 38 ezer jegy elkelt a nyitó meccsre

Jégkorong
2026.07.18. 17:32

Ismét a Schalke stadionjában lesz a hoki-vb nyitó meccse

Jégkorong
2026.07.15. 18:31

Jégkorong: Olimpiai Érdemrendet vehetett át az IIHF leköszönő elnöke

Jégkorong
2026.06.25. 17:18

Jégkorong: Kolbenheyer Zsuzsanna regionális alelnöki posztra pályázik az IIHF-ben

Jégkorong
2026.06.24. 20:03

Az IIHF szeptemberben ismét foglalkozik az orosz hokisok esetleges visszatérésével

Jégkorong
2026.06.09. 16:56

Jégkorong-vb: a mieink Düsseldorfban játszanak jövőre

Jégkorong
2026.06.05. 19:31