Jégkorong: a házigazda nyerte az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.09.01. 20:18
null
A Volán - képünkön Frank Banham okoz zavart a kapu előtt – itthon tartotta a kupát (Fotó: Mirkó István)
A házigazda Sapa Fehérvár AV19 diadalmaskodott az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornán, miután a vasárnapi döntőben 5–3-ra legyőzte a svájci Ambri-Piotta együttesét. A finálé legjobbja a mesterhármast jegyző Colton Yellow Horn volt.

„Egy hónapja vagyok itt, játszottam néhány meccset is, úgyhogy már otthon érzem magam. Mindenki tárt karokkal fogadott, a közönség pedig szenzációs, állandóan talpon van, ami sok erőt ad. Egy-két dolgon még finomítanunk kell vasárnapig, de remélem, fontos győzelemmel kezdjük majd az idényt” – mondta a döntőben három gólt vállaló nyári légiósigazolás, Colton Yellow Horn.

„A két betegünk-sérültünk, Kovács Csaba, illetve Benk András hiányában pótkapitányhelyettes lettem, ami engem is meglepett… – nyilatkozta Magosi Bálint. – Most még Sikorcin is megsérült, de biztos vagyok benne, hogy az EBEL-rajtra mindenki összeszedi magát, és százszázalékosan utazunk Znojmóba!”

A Fehérvár az első osztrák bajnoki mérkőzését szeptember 8-án játssza a cseh Orli Znojmo otthonában.


IFJ. OCSKAY GÁBOR EMLÉKTORNA
DÖNTŐ
Sapa Fehérvár AV19–Ambri-Piotta (svájci) 5–3
(1–1, 1–1, 3–1)
G: Yellow Horn (4., 52., 60.), Gawryletz (40.), Banham (58.), ill. Noreau (10.), Reichert (32.), Miéville (59.)
KORÁBBAN, A 3. HELYÉRT
Sheffield Steelers (brit)–Olimpija Ljubljana (szlovén) 3–2 – büntetők után

Legfrissebb hírek

Szoros mérkőzésen rávezetésekkel kapott ki a Fehérvár

Jégkorong
2025.08.16. 20:17

Kiss Dávid: A magyar játékosainkra építünk, velük tervezünk hosszú távon

Jégkorong
2025.08.12. 10:24

Bartalis István: Bárcsak még több magyar hokicsapat lenne az osztrák ligában!

Jégkorong
2025.08.09. 11:27

Tesztekkel és edzéssel kezdték a felkészülést a Volán hokisai

Jégkorong
2025.08.06. 10:12

Németországból igazolt amerikai csatár érkezését jelentette be a Fehérvár AV19

Jégkorong
2025.06.03. 17:09

Anyák napja – a hokis édesanyák szemszögéből

Jégkorong
2025.05.04. 16:24

Még egy évre aláírt a Volánnal Németh Kristóf

Jégkorong
2025.04.09. 14:33

A vb-szereplést lemondó Sebők Balázs távozik a Fehérvártól

Jégkorong
2025.04.08. 18:02
Ezek is érdekelhetik