Női hoki, U18-as vb: a svédekkel játszunk az elődöntőért

2013.01.01. 19:50
A svéd válogatott lesz Magyarország ellenfele az U18-as női jégkorong-világbajnokság negyeddöntőjében, miután a csoportkör utolsó mérkőzésen Csehország egygólos győzelmet aratott Oroszországgal szemben.

A találkozót pont nélkül, mínusz 11-es gólkülönbséggel váró csehek számára volt nagyobb tétje a meccsnek, hiszen csak a három pont megszerzése segítette őket negyeddöntős szerepléshez. Ennek megfelelően kétszer jutottak kétgólos előnyhöz, de az oroszok – akiknek egy pont is elég lett volna a harmadik helyhez, kettő a másodikhoz – mindkétszer egyenlítettek. A harmadik harmad idegességére jellemző, hogy a végül győztes csehek háromszor cserélték el magukat, így fogyatkoztak meg létszámilag. A győztes cseh gól az 58. percben született.

A vb-n a két csoportelső, Kanada és az Amerikai Egyesült Államok pontot sem veszített eddig, és már biztos elődöntősként várja ellenfelét. A csoportjukban harmadik helyen végző magyarok majd Svédországgal játszanak, míg Finnország ellenfele Csehország lesz. A két negyedik helyezett, Németország és Oroszország a kiesés elkerüléséért csap össze.

FINNORSZÁG, U18-AS NŐI JÉGKORONG-VB
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A-CSOPORT
Kanada–Németország 7–0 (3–0, 2–0, 2–0)
Magyarország–Finnország 0–4 (0–3, 0–1, 0–0)
A végeredmény: 1. Kanada 9 pont, 2. Finnország 6, 3. Magyarország 2, 4. Németország 1
B-CSOPORT
Amerikai Egyesült Államok–Svédország 8–0 (4–0, 2–0, 2–0)
Oroszország–Csehország 4–5 (2–3, 1–1, 1–1)
A végeredmény:1.AmerikaiEgyesült Államok 9 pont, 2. Svédország 4, 3. Csehország 3, 4. Oroszország 2
NEGYEDDÖNTŐ:
Finnország–Csehország, Svédország–Magyarország

 

Legfrissebb hírek

Női jégkorong divízió I/A-vb: a Vasas Jégcentrumban lesz a torna

Jégkorong
2026.02.16. 16:26

Biztató a helyzet a hazai női hoki-vb előtt

Jégkorong
2026.02.09. 17:34

Győzelem a dánok ellen, női jégkorong-válogatottunk megnyerte a Wörthi-tó Kupát

Jégkorong
2026.02.08. 14:17

Döntős a magyar női jégkorong-válogatott Klagenfurtban

Jégkorong
2026.02.07. 19:43

Hosszabbításos győzelem a szlovákok ellen a Wörthi-tó-kupán

Jégkorong
2026.02.05. 18:38

Női jégkorong: az utolsó nagy erőpróba a világbajnokság előtt

Jégkorong
2026.02.03. 18:56

Jégkorong: 26 játékos utazik a női válogatottal a klagenfurti felkészülési tornára

Jégkorong
2026.01.30. 11:40

A magyar női jégkorongválogatott kiütötte Szlovákiát, és megnyerte a Négy Nemzet Tornáját

Jégkorong
2025.12.13. 22:00
Ezek is érdekelhetik