Jégkorong: Úgy kellett a két pont, mint a falat kenyér - Sofron

Vágólapra másolva!
2010.09.20. 14:39
Három vereség után első győzelmét aratta az osztrák élvonalbeli jégkorongbajnokságban (EBEL) a Sapa Fehérvár AV19: a horvát Medvescak Zagreb elleni 5-2-es, hazai sikerből a válogatott csatár, Sofron István három góllal vette ki a részét.

„Régóta vártunk már erre a sikerre, ez a két pont úgy kellett, mint egy falat kenyér" – nyilatkozta a találkozó hőse, Sofron István a Nemzeti Sportnak. Sofron István a Nemzeti Sportnak.

A csatár az Újpest elleni magyar bajnoki döntőben szerzett legutóbb mesterhármast, és nagy álma volt, hogy hasonlóra az EBEL-ben is sort kerítsen.

„Arra azért nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan megvalósul" – tette hozzá Sofron, aki nem tudott fontossági sorrendet felállítani góljai között. A két együttes megmérkőzött egymással a felkészülési időszakban, a zágrábiak 6–1-es, meglepően nagy zakót „szabtak" a Volánra Székesfehérváron.

„Alig vártuk, hogy újra játsszunk velük. Azon a meccsen még alakulgatott a csapat, de már az emléktornán látszott, hogy jók leszünk, bár az első három fordulóban nem tudtunk nyerni. Most sokkal jobbak voltunk az egész meccs folyamán, nyomást gyakoroltunk az ellenfélre, úgy gondolom, méltóképpen sikerült visszavágnunk."

Legfrissebb hírek

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Mindkét magyar csapatnak megvan még az esélye a rájátszásra az osztrák hokiligában

Jégkorong
2026.01.26. 15:47

Jégkorong: Sofron István visszatér a magyar válogatottba

Jégkorong
2026.01.22. 13:07

Még a legjobb hatba is becsúszhat a Volán

Jégkorong
2026.01.13. 18:51

Ladányi Balázs: A fiatal idősebbek közé tartozom

Jégkorong
2026.01.06. 11:42

Harmadszor is a Fehérvár bizonyult jobbnak a magyar rangadón

Jégkorong
2026.01.03. 21:16

Osztrák hokiliga: ez nem a magyar csapatok napja volt

Jégkorong
2025.12.28. 19:48

Otthon nyert a Fehérvár az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.12.26. 20:03
Ezek is érdekelhetik