A hazai csapatok leszereplése, négyből négy vendégsiker született

2007.12.15. 07:53
Négy mérkőzésen négy vendégsiker született az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság alapszakaszának 69. játéknapján. A bajnok Anaheim a Minnesotától szenvedett háromgólos vereséget, A Toronto az Atlantát nullázta le. A Calgary és a Buffalo jobban bírta a hajrát.
Getty Images
Getty Images

Brian Rolston vezérletével két harmad után eldöntötte a mérkőzést a Minnesota az Anaheim vendégeként. A harmincnégy éves szélső egy gólt és két gólpasszt jegyzett.

A Wild az első harmadban szerezte meg a vezetést Aaron Voros találatával, majd a második harmadban következtek Rolston pillanatai, aki előbb két gólt előkészített, majd ő maga is eredményes volt. A második szünetre aztán már öt gól volt a Minnesota előnye, ami azért is nagy szó, mert a vendégeknek ehhez mindössze tizenöt lövésre volt szükségük.

A hajrában igaz felzárkózott a bajnok, azonban ez csupán az eredmény kozmetikázására volt elegendő.

Háromszor vezetett a Calgary Lames együttese a Carolina Hurricanes otthonában, de a hazaiak mindhárom alkalommal egyenlíteni tudtak, legutoljára a harmadik harmad derekához közeledve, amikor Matt Cullen talált Kiprusoff kapujába emberelőnyből. Négy és fél perccel később aztán Dion Phaneuf negyedszer is előnyhöz jutatta a Flamest, amire a vendéglátók már nem tudtak válaszolni így a Calgary szerezte meg a két pontot.

A harmadik harmadban 3-3-as állás után két és fél perc alatt Tim Connolly és Jochen Hecht találataival eldöntötte a két pont sorsát a Buffalo Washingtonban.

Vesa Tosaka a kapuja felé tartó huszonnégy lövésből az mindet hárította, így fászerepet vállalt abban, hogy a Toronto 4-0-ra nyert az Atlanta othhonában.

A gólnélküli első harmad után Boyd Devereaux találatával, emberhátrányból szerezték meg a vezetést a vendégek, sőt nem sokkal később Mats Sundin is betalált.

Az utolsó játékrészben aztán egy perc és húsz másodperc alatt Nik Antropov és Alexej Ponikarovsky kétszer is túljárt a hazaiak eszén, a gólszerző mindkét esetben az utóbbi játékos volt.

NHL, ALAPSZAKASZ

69. JÁTÉKNAP
Washington CapitalsBuffalo Sabres3-5
Carolina HurricanesCalgary Flames3-4
Atlanta TrashersToronto Maple Leafs0-4
Anaheim DucksMinnesota Wild2-5
Legfrissebb hírek

NHL: szabadtéri meccset nyert meg a Montreal

Amerikai sportok
2026.10.26. 08:08

NHL∶ Kiütötték a Pantherst Ottawában, Buffalóban nyert a Flyers

Jégkorong
2026.10.22. 09:41

Az El-ben először kezdő Kováccsal nyert az Alkmaar, Ausztriában ütötte ki a Salzburgot a Milan

Európa-liga
2026.10.15. 20:58

NHL: Kaprizov négy ponttal zárt, a Minnesota legyőzte a Floridát

Amerikai sportok
2026.10.11. 08:41

NHL: hibátlan maradt az Anaheim, pont nélkül a Detroit és a Calgary

Amerikai sportok
2026.10.05. 07:54

Bomba meglepetések NFL-vasárnapja: kikapott a Ravens és a Bears, de kis híján a Packers és az Eagles is

Amerikai sportok
2026.09.20. 23:03

Dibusz Dénes: Itt becsukott szemmel is érezni, merre jár a labda

Európa-liga
2026.09.17. 10:22

Martin O'Neill: Nem lesz könnyű ellenfél a Fradi

Európa-liga
2026.09.16. 18:01