PSG: őrizetbe vették a rasszizmussal vádolt Christophe Galtier-t

D. S. B.D. S. B.
2023.06.30. 13:59
null
Őrizetbe vették Christophe Galtier-t (Fotó: Getty Images)
Mint arról korábban beszámoltunk, rasszizmussal vádolják Christophe Galtier-t, a francia Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának tavaly nyáron kinevezett vezetőedzőjét. A korábban az OGC Nice-t is irányító szakemberre egykori klubjának sportigazgatója, Julien Fournier tett panaszt.

 

Christophe Galtier-t és fiát, John Valovic-Galtier-t őrizetbe vette a nizzai rendőrség az OGC Nice-nél diszkrimináció gyanújával kapcsolatos nyomozása alapján – idézi a francia államügyész pénteki bejelentését a L’Équipe.

A Paris Saint-Germaintől minden bizonnyal távozó 56 éves szakembert azzal gyanúsítják, hogy diszkriminatív, rasszista és iszlamofób kijelentéseket tett 2021 és 2022 között, amikor a Nice-t irányította.

A nizzai csapat sportigazgatója, Julien Fournier azért tett panaszt, mert Galtier állítólag azt mondta: „nem lehet annyi fekete és muszlim a csapatban”.

A sportigazgatót májusban hallgatták meg az ügyben, de mellette a Nice több játékosát, valamint Jean-Pierre Rivere klubelnököt és Didier Digard-t, az együttest január óta irányító szakembert is kihallgatták.

Galtier viszont továbbra is cáfolja a történteket, s korábban fel is jelentette rágalmazóit, Fournier-t és két újságírót.

A hírek szerint Galtier az ügy alakulásától függetlenül is távozik a Paris Saint-Germaintől, utódja pedig a spanyol válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Luis Enrique lehet.

Legfrissebb hírek

BL-alapszakasz: a Villarreal Gulácsi Péterrel a kapuban játszik a PSG ellen

Bajnokok Ligája
23 perce

Gulácsi Péternek a címvédő PSG rohamait kell állnia a BL-ben

Bajnokok Ligája
9 órája

Hakimi élete meccsét játszotta, vezérletével a PSG kiütötte ellenfelét

Francia labdarúgás
2026.10.30. 20:59

Sikeres volt a műtét, Kvarachelia megkezdheti a rehabilitációt

Francia labdarúgás
2026.10.27. 16:08

Zsinórban hetedik tétmérkőzését nyerte meg a PSG

Francia labdarúgás
2026.10.26. 22:28

A zavargások miatt elhalasztották a PSG–Lyon rangadót – hivatalos

Francia labdarúgás
2026.10.23. 15:42

Dupla Tízes: „Ez a PSG jobb, mint a triplázó Real Madrid” – Bajnokok Ligája-kibeszélő

Bajnokok Ligája
2026.10.22. 17:53

Hvicsa Kvarachelia keresztszalag-szakadást szenvedett, műteni kell

Francia labdarúgás
2026.10.21. 11:37