PSG: megvan, mikor mutatkozhat be új csapatában Messi

MTI/K. D.MTI/K. D.
Vágólapra másolva!
2021.08.17. 19:56
Lionel Messi jövő vasárnap, a Reims elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen mutatkozik be a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatában – adta hírül a Sky Sports.

Debütálását hatalmas érdeklődés előzi meg az argentin futballsztárnak, aki javában edz, mert még nincs kirobbanó formában – ezért is halasztották augusztus végére az első fellépését új csapatában.

Legutóbb július 10-én, a Copa América döntőjében volt pályán, amikor együttese 1–0-ra legyőzte a házigazda brazil válogatottat.

A 34 esztendős Messi, miután ingyen igazolhatóvá vált, egy hete írta alá két esztendőre szóló – egyéves hosszabbítási lehetőséget tartalmazó – szerződését a PSG-vel.

Messi nem volt formában, de végre megvan a dátum, mikor léphet pályára a PSG-ben (Fotó: AFP)
Messi nem volt formában, de végre megvan a dátum, mikor léphet pályára a PSG-ben (Fotó: AFP)

Előző egyleténél, az FC Barcelonánál június végén lejárt a kontraktusa, és bár mindkét fél egyértelmű szándéka volt a közös folytatás, a katalán klub augusztus 5-én bejelentette, hogy „pénzügyi és strukturális akadályok” miatt végül nem tudtak új szerződést kötni.

Messi a Barca felnőttgárdájában 2004 óta 778 mérkőzésen 672 gólt szerzett, mindkettő klubrekord. Egyebek mellett a Bajnokok Ligáját négyszer, a bajnokságot tízszer nyerte meg, számtalan egyéni díja közül – a hat Aranylabdán kívül – kiemelkedik a hat európai Aranycipő és a nyolc spanyol gólkirályi cím.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik