PSG: Csak a Real Madridért hagytam volna el a klubot – Mbappé

CS. M.CS. M.
2021.10.05. 12:03
null
Kylian Mbappé távozni szeretett volna, de jelenleg nem a klubváltással foglalkozik (Fotó: Getty Images)
A Paris Saint-Germain 22 éves sztárcsatára, Kylian Mbappé nagyinterjút adott a francia L'Équipe-nek, amelyben nyíltan beszélt nyári távozási szándékáról, a Real Madridról és csapattársáról, Lionel Messiről is. 

Mint ismert, nyáron hosszú hetekig téma volt, hogy Kylian Mbappé a Real Madridhoz szerződne, akit a a „királyiak” is nagyon szerettek volna megszerezni, és sajtóhírek szerint még úgy sem sajnáltak volna 200 millió eurót kiadni a szupersztárért, hogy 2022. június 30-án lejár a szerződése PSG-nél.

A 22 éves támadó főképp ezzel kapcsolatban adott bővebb interjút az RMC Sportnak, melyből hétfőn idéztünk egy rövid részletet, a teljes változat pedig kedd este jelenik meg hivatalosan. A francia L'Équipe azonban egyből az exkluziv beszélgetés egészét közölte.

„Az Európa-bajnokság előtt közöltem a PSG-vel, hogy nem kívánom meghosszabbítani a szerződésemet, utána pedig azt, hogy még a nyáron távozni szeretnék. Az volt a célom, hogy mindkét klub jól járjon – az is, amelyiktől távozni készülök és az is, amelyikhez aláírok. Amikor a lehetséges távozásomról beszéltem, akkor csak a Real Madrid jöhetett szóba, amely ajánlatot is tett értem. Kizárólag a Real Madridért hagytam volna el a PSG-t ezen a nyáron, egyébként ragaszkodom a klubhoz. Világosak voltak az ambícióim ezen a nyáron, de így alakult.” – kezdte.

„Hogy mi tudna itt tartani Párizsban? Messze vagyunk ettől, hiszen nyáron távozni akartam. Nem leszek képmutató, az ambícióim egyértelműek voltak, de meglátjuk, mi lesz – a jövőm most nem az elsődleges prioritás. Soha nem fogtok tőlem olyan viselkedést látni, ami arra utal, hogy elégedetlen lennék az ittlétemmel. Túlságosan szeretem a futballt és túlságosam tisztelem a Paris Saint-Germaint ahhoz, hogy ilyesmi történjen. Végül maradtam és boldog vagyok a PSG-nél, de egyelőre messze vagyunk attól, hogy meghosszabbítsam a szerződésemet. Mióta befejeződött az átigazolási időszak, nem beszéltünk erről” – folytatta a franciák világbajnoka.

„Nem fogok hazudni, amikor az elnök azt mondta az egész világ előtt, nyilvánosan, hogy nem fognak eladni és ingyen sem távozhatok, akkor egy kicsit megijedtem. Azt gondoltam magamban, ha ingyen sem távozhatok, akkor mi lesz velem? Ezt követően elgondolkodtam, és rájöttem, hogy ezt csak azért mondják, mert nagyon szeretnének megtartani engem.”

Mbappé szót ejtett új csapattársáról, a hatszoros aranylabdás Lionel Messiről is, valamint elmagyarázta a sajtóban felkapott videót, ahol Neymart „szidta”.

„Igen, valóban szóvá tettem a kispadon, hogy Neymar nem passzolt nekem. Az ilyen dolgok gyakran megtörténnek a futballban. Beszéltem vele az esetről, ami csak azért történt, mert mindannyian nyerni akarunk. Nincs ezzel semmi probléma.”

„Ami Messit illeti, az érkezése nem változtatta meg a gondolkodásomat a távozással kapcsolatban. Megtiszteltetés vele játszani, de nem hozhatom meg a döntéseimet hirtelen impulzusok alapján. Már előtte döntöttem a jövőmről” – mondta.

Mbappé a francia válogatottról és az Európa-bajnokság utáni kritikákról is beszélt.

„Mindig is a francia válogatott volt az első számomra. Soha egyetlen eurót sem fogadtam el azért, hogy a nemzeti csapatban játsszak,és mindig mindent beleadok a címeres mezben. A nyári Európa-bajnokság nem úgy sikerült, ahogy terveztem, és olyan üzeneteket kaptam, hogy az egóm miatt esett ki a válogatott. Szeretném leszögezni, hogy a francia csapat mindennél fontosabb számomra.”

Legfrissebb hírek

Lekerült az élről az Arsenal, tovább zuhan a Liverpool az NS erősorrendjében

Bajnokok Ligája
17 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
2026.04.05. 22:50

A gólvágója kidőlt, de nélküle is folytatta jó sorozatát a Strasbourg a francia bajnokságban

Francia labdarúgás
2026.04.04. 23:03

Dembélé „rugós focis” bombagóllal segítette győzelemhez a PSG-t

Francia labdarúgás
2026.04.03. 22:44

Mbappé: a kettős állampolgároknak hamarabb kellene dönteniük

Francia labdarúgás
2026.04.03. 14:58

Kiválóan védekezett a Veszprém, magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra a PSG elleni playoffmeccsen

Kézilabda
2026.04.01. 20:23

Itt a nagy lehetőség a Veszprém előtt a bizonyításra

Kézilabda
2026.04.01. 10:12

Először is: ne árts – Malonyai Péter publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.03.31. 23:23
Ezek is érdekelhetik