Ligue 1: győzelemmel mozdult el a kieső helyről a Strasbourg

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.02.18. 23:06
null
Schmeichel büntetőt is hárított (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 24. fordulójában 0–0-s döntetlent játszott a Reims a Nice otthonában, míg a Strasbourg 2–0-ra verte a sereghajtó Angers-t.

Annak ellenére, hogy a Nice a meccs első percétől kezdve agresszívabban támadta a vendégek kapuját, az első komoly lehetőség a Reimselőtt adódott, az 55. percben. Egy szabálytalanságot követően Folarin Balogun állíthatta a labdát a tizenegyespontra, ahonnan viszont nem sikerült gólt szereznie, hiszen a házigazda nizzaiak kapusa, Kasper Schmeichel szépen olvasta a csatár mozgását és kivédte a büntetőt. A találkozó végéig ugyan mindkét csapatnak sikerült még helyzeteket kiharcolnia, de egyik sem tudta hatékonyan kihasználni azokat – maradt a 0–0.

A Strasbourg magabiztosan indította az Angers elleni találkozót. Szűk negyedórával a kezdés után egy szép játékot Habib Diallo váltott gólra, ezzel megszerezve a vezetést a hazaiaknak. A folytatásban is dominálta a párharcot a strasbourgi együttes. A félidő végéig mindössze két kapura lövési lehetőséget engedett a vendégeknek és a 43. percben Diallo második találatával megduplázta az előnyét. A második játékrészben azonban teljesen megváltozott a meccs képe.A vendégek sokkal agresszívabban támadták az ellenfél kapuját, aminek meg is lett a gyümölcse, hiszen a 73. percben büntetőhöz jutottak, amit Nabil Bentaleb biztos lábbal értékesíteni is tudott. Az utolsó percekben viszont nem sikerült az Angers-nak újra betalálnia, így folytatódott a nyeretlenségi szériája.

FRANCIA LIGUE 1
24. FORDULÓ

Nice–Reims 0–0
Strasbourg–Angers 2–1 (H. Diallo 14., 43., ill. Bentaleb 73.)

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG 23 17 3 3 55–20 +35 54
2. Marseille 23 15 4 4 45–20 +25 49
3. Monaco 23 14 5 4 51–30 +21 47
4. Lens 23 13 7 3 35–18 +17 46
5. Lille 23 12 5 6 40–27 +13 41
6. Rennes 23 12 4 7 42–28 +14 40
7. Nice 24 10 8 6 30–21 +9 38
8. Lorient 23 10 6 7 35–35 0 36
9. Lyon 24 10 5 9 36–27 +9 35
10. Reims 24 7 13 4 30–26 +4 34
11. Toulouse 23 9 5 9 39–39 0 32
12. Clermont 23 8 6 9 24–31 –7 30
13. Nantes 23 6 10 7 24–26 –2 28
14. Montpellier 23 7 2 14 34–45 –11 23
15. Strasbourg 24 4 9 11 29–42 –13 21
16. Brest 23 4 8 11 24–38 –14 20
17. Troyes 23 4 7 12 33–52 –19 19
18. Ajaccio 23 5 3 15 18–42 –24 18
19. Auxerre 24 4 6 14 21–48 –27 18
20. Angers 24 2 4 18 20–50 –30 10

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik