CS. B. 2022.01.04 23:16 Frissítve: 2022.01.04 23:53

Francia Kupa: Fofana volt a hős – kiesett a Lille

Utolsóként a Lens harcolta ki a legjobb 16 közé jutást a labdarúgó Francia Kupában, miután 0–2-ről egyenlített, majd tizenegyespárbajban legyőzte a Lille-t – ehhez nagyon kellett a bányászoknak a duplázó Seko Fofana.

Fofana (jobbra) volt a hős (Fotó: AFP)

 

Statikusan, döcögősen indult mindkét fél játéka az első 15 percben. A Lens némileg ötlettelenebbnek tűnt, játékosai lassan járatták a labdát, egyedül akkor kavarták fel az állóvizet, amikor a nagyszerű idényt produkáló Seko Fofana átlövéssel próbálkozott.

Aztán a Lille, vagy mondhatnánk azt is, hogy Amadou Onana fenekestül felforgatott mindent. A 20 éves középpályás előbb a 28. percben fejjel, majd Jonathan Bamba átadásából a 33. minutumban is betalált, így biztonságosnak hitt 2–0-s eredménnyel mehettek szünetre a LOSC játékosai.

A szívbajt hozta a Ligue 1 címvédőjére a fentebb már említett Fofana, hiszen jó csapatkapitány módjára a csapata élére állt, és a 67. percben szépített – utóbb kiderült, ez csak a kezdet volt.

Meg is hozta játékostársai kedvét a vezér, nagyot küzdöttek az egyenlítésért, s meg is lett az eredménye: a rendes játékidő hosszabbításának utolsó, 5. percében ki más talált volna be, mint Fofana. Még a Lens kapusa is felrohant a reménnyel kecsegtető szöglethez, a labdát középen megcsúsztatták, az elefántcsontparti középpályás pedig begyűjtötte a túloldalon, majd két testcselt bemutatva befele húzott, és lapos lövése a bal kapufáról a hálóba pattant (2–2).

Jöhetett a tizenegyespárbaj.

Ennél álomszerűbb estét nehezebben képzelhetett volna el Fofana. Nem elég, hogy duplájával egyenlített, úgy hozta az élet, hogy az ő tizenegyese döntsön a szétlövésben. Némileg szerencséje is volt, a kapufáról befelé pattant a labda, de a lényeg, hogy hőssé vált.

FRANCIA KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Lens–Lille 2–2 – 11-esekkel 4–3

KORÁBBAN
Vannes OC (IV.)–PSG 0–4
Brest–Bordeaux 3–0
Cannes (V.)–Toulouse (II.) 0–1
Versailles (IV.)–La Roche (V.) 4–0
Nantes–Vitré (IV.) 2–0
SC Bastia (II.)–Clermont 2–0
Bergerac Périgord (IV.)–Créteil-Lusitanos (III.) 0–0 – 11-esekkel 5–4
Montpellier–Strasbourg 1–0
Nancy (II.)–Rennes 1–1 – 11-esekkel 4–3
Jura Sud Foot (IV.)–Saint-Étienne 1–4
Linas-Montlhery (V.)–Amiens SC (II.) 3–3 – 11-esekkel 3–4
Quevilly-Rouen (II.)–Monaco 1–3
Thaon (V.)–Reims 0–1
Chauvigny (V.)–Olympique Marseille 0–3
A Nice játék nélkül jutott tovább.

2022.10.16 20:04:57

Francia labdarúgás nemzetisport.hu

Bátran futballozott a Marseille a PSG otthonában, de egy kiállítás megpecsételte a sorsát. A szurkolók meg...

2022.08.16 00:52:02

Francia labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. C'est la vie! Cherchez la femme! A fair play nem vonatkozik a PSG-nél a pénzügyek után a belügyekre sem?

2022.08.06 10:23:17

Francia labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. A Nice-nél az angol milliárdos vidám, szerethető csapatot akar, de hogyan lesz ebből nagy durranás?

2022.07.20 08:33:07

Francia labdarúgás BACSKAI JÁNOS

NYÁRI TRANSZFERSOROZAT. Luis Suárez után Bakayoko, Kluivert és Mertens is kiköthet az OM-ben, és talán a Real Madrid legendája is.

2022.07.17 17:36:09

Francia labdarúgás K. Zs.

Húsz csapat, 38 forduló • Csökken a létszám, több lesz a kieső • A PSG indul címvédőként.