Új klubja bejelentette Ansu Fati érkezését

R. D. P.R. D. P.
2025.07.01. 14:34
null
A korábbi pletykákkal ellentétben nem kapta meg a 10-es mezt (Fotó: AS Monaco)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Ligue 1) szereplő AS Monaco hivatalos honlapján bejelentette, hogy Ansu Fati a klubnál folytatja pályafutását.

A Monaco kedd délutáni közleménye szerint Ansu Fati a 2025–2026-is idényre kölcsönben érkezett a hercegségi egyesülethez, amelynek opciós joga lesz a játékos végleges szerződtetésére.

Fati 2012-ben csatlakozott a La Masiához, a Barcelona híres akadémiájához, majd a felnőttek között nagyon korán berobbant. Később sérülések is hátráltatták, az utóbbi években pedig „eltűnt”, a Brightonnál sem találta meg a számításait.


A Bajnokok Ligája legfiatalabb gólszerzője

2019. augusztus 25-én, mindössze 16 évesen mutatkozott be a Barcelona profi csapatában. Kivételes tehetsége hamar megmutatkozott Bajnokok Ligájában is. December 10-én az Internazionale ellen lőtte a győztes találatot, amellyel 17 évesen és 40 naposan a sorozat történetének legfiatalabb gólszerzője lett.

Legfrissebb hírek

Csóka Dániel a Vasasban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 órája

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
22 órája

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:20

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

„Felesleges ajánlatot tenniük” – a Bayern elnöke üzent a Real Madridnak Olise miatt

Német labdarúgás
2026.06.09. 11:05

Ajánlatot kapott a Ferencváros Makreckisért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 10:15
Ezek is érdekelhetik