A PSG világbajnoka kérte, hogy játszhasson az utánpótláscsapatban

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.04.11. 14:30
Presnel Kimpembe melegített az Angers elleni hétvégi bajnokin, de nem lépett pályára a PSG bajnoki címét biztossá tevő mérkőzésen (Fotó: Getty Umages)
Az utánpótláscsapatban kért és kapott játéklehetőséget Presnel Kimpembe, a Paris Saint-Germain világbajnok labdarúgója, aki két súlyos műtét után, kétévnyi kihagyást követően próbálja újra felpörgetni pályafutását.

A 2023 februárjában Achilles-ín-szakadást szenvedő, emiatt kétszer megoperált Presnel Kimpembe márciusban visszatért, csereként 12 percet játszott a Saint-Étienne elleni bajnokin, volt egy-egy rövid beugrása egy BL- és két Francia Kupa-mérkőzésen, azonban a formába lendüléshez többre van szükség.

Ezért a világbajnok védő kérte, hogy pályára léphessen a párizsiak utánpótláscsapatában, amely péntek délután a harmadik ligában maradásért harcoló Nimes-mel játszott felkészülési mérkőzést. Luis Enrique vezetőedző engedélye megérkezett, Kimpembe kezdett, hatvan percet játszott, és a Midi Libre beszámolója szerint még érződött rajta a meccshiány: összehozott egy tizenegyest, amelyből az ellenfél gólt szerzett.

A PSG már megnyerte a francia bajnokságot, a hátralévő fordulókban az egyéb kihívásokra tekintettel – még versenyben van a BL-ben és a Francia Kupában is – valószínűleg jut játéklehetőség a tartalékoknak, így a pillanatnyilag közéjük számító 29 éves középső védőnek is.

Bajnokok Ligája
2024.11.26. 14:42

A PSG világbajnoka 638(!) nap után került be újra a meccskeretbe

Tavaly februárban sérült meg Marseille-ben.

 

 

Legfrissebb hírek

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
2025.07.29. 13:17

A Monaco segédedzőjeként folytatja Lőrincz Ábel – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.07.28. 21:07

Sallai Roland csapattársa lehet Gianluigi Donnarumma – sajtóhír

Francia labdarúgás
2025.07.26. 18:13

A Lyon a Ligue 1-ben marad – számos klub továbbra is bajban

Minden más foci
2025.07.23. 11:07

Nego elárulta, busás fizetéssel csábították Szaúd-Arábiából

Francia labdarúgás
2025.07.17. 11:40

Nego szerződést hosszabbított Franciaországban – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.07.15. 17:50

Csodás érzés nyerni, pláne, hogy előzetesen senki sem hitt bennünk – Cole Palmer

Klub-vb
2025.07.14. 00:12

Hármat rúgott a PSG-nek, a Chelsea lett a klubvilágbajnok!

Klub-vb
2025.07.13. 23:19
Ezek is érdekelhetik