Hétgólos rangadó, őrült végjáték – nyert a Lyon, és versenyben maradt Európáért

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.05.06. 23:20
Alexandre Lacazette a 17. bajnoki gólját szerezte ebben az idényben (Fotó: Getty Images)
Kétgólos hátrányban is volt a Lyon, mégis győzött 4–3-ra Lille-ben a francia élvonalbeli labdarúgó-bajokság (Ligue 1) hétfő késő esti mérkőzésén, és versenyben maradt az európai kupaindulásért.

 

A BL-zónát ostromló Lille Bafodé Diakité fejesével szerzett vezetést az első félidő derekán (1–0, VIDEÓ ITT!), és bár Edon Zhegrova a kispadon kezdett, Yusuf Yazici sérülése miatt korán a pályára került, és alsó sarkos lövéssel ő duplázta meg az előnyt a 37. percben (2–0, VIDEÓ ITT!).

De ez a Lyon már nem az őszi Lyon, amelyik hazai pályán sem tudott reagálni a Lille kétgólos előnyére; ezúttal a második félidő közepén, gyors ellenakció végén Szaid Benrahma (2–1, VIDEÓ ITT!), szépített, majd a helyére becserélt Malick Fofana egyenlített is (2–2).

A 19 éves Fofana a fontos gólok embere: néhány hete a Nantes ellen 1–1-nél vezetést szerzett (győzelem lett a vége), a Monaco elleni 3–2-es meccsen pedig ő lőtte a győztes gólt. Ezúttal is három pont került a gyűjteménybe, de a hátralévő rövidke időben még volt néhány kanyar a meccsben…

Először is Diakité újra vezetést szerzett a Lille-nek (3–2), csakhogy kisvártatva Alexandre Lacazette is betalált (3–3, VIDEÓ ITT!), sőt Fofanához hasonlóan még egy lyoni csereember, Mama Baldé is fejelt egy gólt (3–4, VIDEÓ ITT!) – a Lyon tehát megnyerte ezt az őrült meccset, azaz a katasztrofális, kieséssel fenyegető ősz ellenére versenyben van az európai kupaindulásért!

Egy kis stat: mivel is zárhatnánk egy hétfői francia bajnokit? Talán egy furcsa statisztikával: Ludovic Giuly, Alain Caveglia, Sonny Anderson és Christophe Delmotte után Alexandre Lacazette lett a Lyon történetének ötödik olyan labdarúgója, aki a klub színeiben a hét minden napján szerzett gólt hivatalos mérkőzésen. (Stats Foot)

FRANCIA LIGUE 1
32. FORDULÓ, hétfői mérkőzés
Lille–Lyon 3–4 (B. Diakité 21., 85., Zhegrova 37., ill. Benrahma 65., M. Fofana 82., Lacazette 88., Mama Baldé 90+2.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Május 15.
21.00: Nice–Paris Saint-Germain
21.00: Reims–Olympique Marseille
Szombaton játszották
Le Havre–Strasbourg 3–1 (Kesta 24., 65., A. Ayew 90+6., ill. Guilbert 86.)
Monaco–Clermont 4–1 (Minamino 16., Embolo 37., Ben Yedder 57., 87., ill. Cham-Saracevic 34.)
Metz–Rennes 2–3 (Mikautadze 17., P. Diallo 45., ill. Guiri 23., Bourigeaud 73. – 11-esből, Kalimuendo 90+3.)
Kiállítva: Mikautadze (90+6.)
Brest–Nantes 0–0
Pénteken játszották
Toulouse–Montpellier 1–2 (Dallinga 34., ill. Savanier 27., Fayad 81.)
Lens–Lorient 2–0 (Wahi 57., David Costa 81.)

A LIGUE 1 ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Paris SG312010176–29+47 70 
2. Monaco32187762–41+21 61 
3. Brest32169749–33+16 57 
4. Lille321510748–31+17 55 
5. Nice31149835–25+10 51 
6. Lens321471142–33+9 49 
7. Lyon321451345–54–9 47 
8. Rennes321291150–43+7 45 
9. Marseille311111947–38+9 44 
10. Montpellier3210111141–44–3 40 
11. Toulouse3210101238–42–4 40 
12. Reims311171338–45–7 40 
13. Strasbourg32991435–46–11 36 
14. Nantes32961729–48–19 33 
15. Le Havre327111433–42–9 32 
16. Metz32851934–54–20 29 
17. Lorient32681837–63–26 26 
18. Clermont325101726–54–28 25 
Pontlevonások: Montpellier 1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik