Eurofutball: Mbappé még nem döntötte el, hol folytatja

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2024.01.04. 09:46
null
Könnyen lehet, hogy Mbappé Madridban köt ki (Fotó: Getty Images)
Kylian Mbappé, a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának francia világbajnoka még nem döntött arról, hogy a következő idénytől hol folytatja pályafutását.

 

A 25 éves Kylian Mbappé tavaly kijelentette, hogy nem újítja meg fél év múlva lejáró szerződését a PSG-vel, és a Toulouse elleni 2–0-s francia Szuperkupa-győzelem után szerdán azt mondta, még nem tudja melyik csapatnál folytatja.

A támadó annyit tett hozzá, hogy egyelőre a csapat kihívásaira koncentrál, mivel jelenleg ez a legfontosabb, a jövőjéről szóló döntés pedig másodlagos. Sajtóértesülések szerint Mbappé lemond több mint százmillió dollárnyi (34.7 miliárd forint) hűségbónuszról abban az esetben, ha ingyen távozik a klubtól. Két évvel ezelőtt csaknem az átigazolási időszak kezdetéig várt szerződése meghosszabbításával, de elmondása szerint az idén nem húzza el ennyire a döntést.

A PSG sztárjának alighanem eggyel kevesebb opcióból kell majd választania, ugyanis Xavi vezetőedző közölte, hogy az FC Barcelona nem engedhet meg magának olyan kaliberű játékosokat, mint Mbappé vagy a Manchester Cityben játszó Erling Haaland.

„Sajnos gazdaságilag nem vagyunk abban a kiváltságos helyzetben, hogy ezt megtegyük. Azokkal a játékosokkal kell nyernem, akikkel most is számolni tudok” – mondta a katalán klub trénere.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
4 órája

Kiderült, mennyi időre sérült le Mbappé

Spanyol labdarúgás
5 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
15 órája

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23