Ligue 1: hármat lőtt a Nantes-nak Bölöni László csapata

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.11.12. 17:11
null
Metzi mámor: újra nyert Bölöni csapata (Fotó: AFP)
A Metz 3–1-re nyert a Nantes ellen a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 12. fordulójának vasárnapi játéknapján.

 

A Bölöni László által irányított Metz legutóbb szeptember 16-án, a Lens ellen tudott bajnokit nyerni, utána négy meccsen át kikapott, majd jött két döntetlen, most pedig már nyerni is tudott a csapat.

Az egész meccsen kiemelkedő Kevin Van Den Kerkhof már a 3. percben előnyhöz juttatta együttesét tizenhatosról leadott lövésével, majd hiába jött a Nantes részéről a gyors válasz, a félidő felére újra a Metz vezetett, végül a csapat a lefújás előtt nem sokkal újabb gólt szerzett.

A botladozó Clermont a Lorient ellen egy tizenegyesgóllal szerezte meg idénybeli második győzelmét, míg az élbolyba tartozó Lille nem bírt a tabella hátsó felében tanyázó Toulouse-zal.

A sereghajtó Lyon lerendezte a Rennes-t. A bretagne-iak már az 5. percben emberhátrányba kerültek, az egész meccsen fölényben játszó OL pedig ezek után, Jake O'Brien második félidőben szerzett fejes góljával három pontot szerzett.

A játéknap utolsó mérkőzésén a Marseille a véghajrában bukott el a Lens otthonában.

FRANCIA LIGUE 1
12. FORDULÓ

Clermont–Lorient 1–0 (Nicholson 69. – 11-esből)
Lille–Toulouse 1–1 (Yoro 30., ill. Dallinga 65.)
Metz–Nantes 3–1 (Van Den Kerkhof 3., Elisor 28., Asoro 85., ill. Simon 12.)
Rennes–Lyon 0–1 (J. O'Brien 67.)
Lens–Olympique Marseille 1–0 (Gradit 90.)

Később
December 7., 20.30: Brest–Strasbourg

KORÁBBAN
Péntek
Montpellier–Nice 0–0
Szombat
Reims–PSG 0–3
(Mbappé 3., 59., 82.)
Le Havre–Monaco 0–0

Az állás
1. Paris SG 12 8 3 1 29–9 +20 27
2. Nice 12 7 5 13–4 +9 26
3. Monaco 12 7 3 2 25–14 +11 24
4. Lille 12 5 5 2 15–11 +4 20
5. Reims 12 6 2 4 17–15 +2 20
6. Lens 12 4 4 4 13–13 0 16
7. Le Havre 12 3 6 3 12–13 –1 15
8. Brest 11 4 3 4 11–13 –2 15
9. Nantes 12 4 2 6 17–23 –6 14
10. Montpellier 11 3 4 4 15–14 +1 13
11. Marseille 11 3 4 4 12–13 –1 13
12. Metz 12 3 4 5 12–18 –6 13
13. Rennes 12 2 6 4 16–16 0 12
14. Toulouse 12 2 6 4 13–16 –3 12
15. Strasbourg 11 3 3 5 9–15 –6 12
16. Lorient 12 2 5 5 15–21 –6 11
17. Clermont 11 2 3 6 8–14 –6 9
18. Lyon 11 1 4 6 9–19 –10 7
Legfrissebb hírek

A Monaco segédedzőjeként folytatja Lőrincz Ábel – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.07.28. 21:07

Tusványos 2025: A nagymamám nem értette, mit keresek a pályán egy román–szovjet meccsen – Bölöni László

Minden más foci
2025.07.23. 16:58

Beszélgetés Bölöni Lászlóval a Buzánszky Sportteraszon szerdán a Tusványoson

Egyéb egyéni
2025.07.23. 11:12

A Lyon a Ligue 1-ben marad – számos klub továbbra is bajban

Minden más foci
2025.07.23. 11:07

Nego elárulta, busás fizetéssel csábították Szaúd-Arábiából

Francia labdarúgás
2025.07.17. 11:40

Nego szerződést hosszabbított Franciaországban – hivatalos

Francia labdarúgás
2025.07.15. 17:50

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14

Szoboszlaiék klubja többet költött új játékosokra, mint a francia élvonal

Minden más foci
2025.07.09. 14:20
Ezek is érdekelhetik