Ligue 1: győzött a Rennes, véget ért az ötös döntetlensorozata

Vágólapra másolva!
2023.10.01. 23:01
null
Bourigeaud lőtte a Rennes első gólját (Fotó: AFP)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 7. fordulójának zárómeccsén a Rennes 3–1-re legyőzte a Nantes-ot, ezzel sorozatban öt döntetlen után tudott ismét nyerni, kora este pedig a Montpellier diadalmaskodott 3–0-ra a Lorient vendégeként.

A francia élvonal 7. fordulójában kora este a Montpellier a duplázó Akor Adams vezetésével 3–0-ra győzött a Lorient otthonában, s így már három bajnoki óta veretlen, míg a Lorient immár sorban a negyedik bajnoki mérkőzésén képtelen begyűjteni a három pontot.

Az esti meccsen viszont véget ért egy széria: a Rennes öt döntetlen után győzött újra a bajnokságban, amikor 3–1-re felülmúlta a Nantes-ot hazai pályán. A házigazdák a 6. percben szerezték meg a vezetést Benjamin Bourigeaud értékesített büntetőjével, a vendégek pedig a félidő utolsó percében egyenlítettek Pedro Chirivella révén. A második játékrész fele után nem sokkal aztán a két perccel korábban pályára lépő Désiré Doué révén újra előnybe került a Rennes – a kapus Alban Lafont közreműködése is kellett hozzá.

Néhány perccel a gól után megfogyatkozott a Nantes: Mohamed Mosztafa érthetetlen vehemenciával reklamált Ruddy Buquet játékvezetőnél, amiért előbb sárgát, majd másodpercekkel később egyből pirosat kapott.

A kegyelemdöfést a 96. percben egy újabb csere, Arnaud Kalimuendo vitte be, amikor értékesített egy újabb tizenegyest, s ezzel lezárta csapata öt döntetlenből álló sorozatát.

FRANCIA LIGUE 1
7. FORDULÓ

Lorient–Montpellier 0–3 (A. Adams 30., 89., Savanier 73. – 11-esből)
Rennes–Nantes 3–1 (Bourigeaud 6. – 11-esből, Doué 73., Kalimuendo 90+6., ill. Chirivella 45.)

KORÁBBAN
Reims–Lyon 2–0 (Munetsi 45+1., J. Abdelhamid 71.)
Le Havre–Lille 0–2 (Zhegrova 40., Salmier 52. – öngól)
Nice–Brest 0–0
Toulouse–Metz 3–0 (N. Schmidt 31., Dallinga 43., Magri 82.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Monaco–Olympique Marseille 3–2
(Akliouche 8., 52., F. Balogun 23., ill. I. Ndiaye 1., Gigot 18.)
Clermont–PSG 0–0

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Strasbourg–Lens 0–1
(Wahi 16.)

AZ ÁLLÁS
1. Monaco 7 4 2 1 18–10 +8 14
2. Brest 7 4 2 1 8–6 +2 14
3. Reims 7 4 1 2 13–8 +5 13
4. Nice 7 3 4 8–4 +4 13
5. Paris SG 7 3 3 1 14–6 +8 12
6. Rennes 7 2 5 13–7 +6 11
7. Lille 7 3 2 2 10–9 +1 11
8. Strasbourg 7 3 1 3 7–9 –2 10
9. Montpellier 7 2 3 2 12–9 +3 9
10. Le Havre 7 2 3 2 10–9 +1 9
11. Toulouse 7 2 3 2 9–8 +1 9
12. Marseille 7 2 3 2 9–11 –2 9
13. Nantes 7 2 2 3 12–14 –2 8
14. Metz 7 2 2 3 7–13 –6 8
15. Lens 7 2 1 4 7–12 –5 7
16. Lorient 7 1 3 3 10–15 –5 6
17. Clermont 7 2 5 5–12 –7 2
18. Lyon 7 2 5 3–13 –10 2

 

 

Legfrissebb hírek

A Liverpool bejelentette Jérémy Jacquet szerződtetését

Angol labdarúgás
9 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
20 órája

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Kétgólos hátrányból felállva, a 94. percben mentett pontot a Paris FC a Marseille ellen

Francia labdarúgás
2026.01.31. 23:01

A Lens legyőzte Negóékat, és a tabella élére ugrott

Francia labdarúgás
2026.01.30. 22:58

Endrick triplázott, a Lyon öt gólt hintett a Metznek a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
2026.01.25. 22:45

Loic Negóék egy pontot otthon tartottak a Monaco ellen; a Marseille elleni vereségével maradt második a Lens

Francia labdarúgás
2026.01.24. 21:01

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57
Ezek is érdekelhetik