PSG: 6-7 játékost piacra dobnak, négy neve már kering

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.04.26. 18:13
null
Leandro Paredes (balra) nem számít állandó csapattagnak (Fotó: AFP)
A L'Équipe francia sportnapilap információi szerint a tizedik bajnoki címét minap megszerző, ám a Bajnokok Ligájában csalódást keltően szereplő, ezért jelentős fazonigazításra készülő Paris Saint-Germain hat-hét labdarúgótól kíván megválni nyáron, köztük Leandro Paradestől, aki viszont maradni szeretne.

 

Leandro Paredes 2019-ben írt alá a PSG-nek 47 millió euróért, szerződése 2023 nyaráig szól; több olasz csapat érdeklődik iránta, ő azonban állítólag nem kíván távozni. A L'Équipe felhívja a figyelmet arra, hogy az argentin középpályás – aki ebben a bajnoki idényben tízszer fért be a kezdőcsapatba – nagyon jóban van Neymarral és Lionel Messivel, azaz befolyásos patrónusai vannak az öltözőben.

A francia sportnapilap szerint Julian Draxler, Thilo Kehrer és Layvin Kurzawa is azok között van, akikre a vezetőség vevőt keres. Kehrert német és angol klubok figyelik, és ugyancsak Angliáról álmodik Kurzawa, aki tavaly nyáron nem engedett a klub kérésének – maradt, és azóta a kispadig is csak kétszer jutott el bajnoki meccsen…

A párizsiaknál a legnagyobb kérdés természetesen az, mi lesz Kylian Mbappéval. A nyáron szabaddá váló világbajnok klasszist a Real Madrid szeretné szerződtetni, de minapi hírek szerint Párizsban látnak esélyt arra, hogy a nagy kísértés ellenére a PSG-ben marad.

Legfrissebb hírek

Hosszú idő után ismét nyert a Nantes ellen a Nice

Francia labdarúgás
2 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
22 órája

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.11. 18:24

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
2025.09.11. 09:45

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Leépített a PSG, tényleg huszáros lett a hajrá Marseille-ben

Francia labdarúgás
2025.09.03. 19:36
Ezek is érdekelhetik