Mertesacker fejese német győzelmet ért a Wembleyben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.19. 20:55
null
Arsenal német védője szerezte az egyetlen gólt (Fotó: Reuters)
Az angol labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen hazai pályán 1–0-s vereséget szenvedett a hozzá hasonlóan világbajnoki résztvevő Németországtól, amelynek győztes gólját az első félidő hajrájában Per Mertesacker fejelte. A „háromoroszlánosok” 1975 óta nyeretlenek otthon a nationalelf ellen.

PERCRŐL PERCRE – ITT!

Ha az első félidőről ódákat szeretnénk zengeni, akkor nagy bajban lennénk. Legyen annyi elég, hogy a 35. percig nem volt kaput eltaláló lövés, úgyhogy inkább foglalkozzunk néhány érdekességgel.

A németek kapuját védő Roman Weidenfeller a nationalelf történetének legidősebb újonc kapusává vált azzal, hogy 33 évesen és 105 naposan mutatkozott be hazája nemzeti csapatában, amelyben először kezdett egyszerre Lars és Sven Bender, a német válogatott történetének 15. testvérpárja.

Az angolok összeállítása a Chile elleni 2–0-s vereséghez képest kilenc helyen (!) változott – csak Wayne Rooney és Adam Lallana őrizte meg kezdő tagságát a pénteki mérkőzéshez képest.

De vissza a meccsen történtekhez, mert az első játékrész vége már mozgalmasra sikerült. A 39. percben Toni Kroos szöglete után Per Mertesacker fejesét Joe Hart hihetetlen reflexmozdulattal hárította, ám fél perccel később az Arsenal védője már pontosabban célzott, és két védőt megelőzve védhetetlenül bólintott a jobb alsó sarokba. 0–1

Nem sokkal később Steven Gerrard vállalkozott lövésre mintegy 25 méterről, ám sistergős bombája csak felülről érintette a hálót. Mindenesetre az első félidő hajrájában látottak bizakodásra adtak okot.

A szünet utáni játékban pedig összességében már nem kellett csalódnunk. A játékrész elején Reus lőtte telibe nagy helyzetben Hartot, majd a másik oldalon Mats Hummels mentett hatalmasat a gólra éhes Adam Lallana elől körülbelül egy méterrel a gólvonal előtt.

Az 58. percben a végig aktív Andros Townsend lökete csattant a jobb oldali kapufán, hét percre rá azonban ismét az angol kapusnak akadt dolga. Sidney Sam és Mario Götze tetszetős összjátéka után utóbbi játékos „fű alatt" suhanó lövését paskolta szögletre a Manchester City kapuvédője, aki néhány másodperccel később „szemmel védte" Sam emelését, amely túl magasnak bizonyultak.

A hajrában az addigra már alaposan felforgatott angolok minden követ megmozgattak az egyenlítés érdekében, de játékuk görcsössé vált, és állandó nyomás alá nem tudták helyezni a veszélyes kontrákat vezető németeket.

Maradt a 0–1, az angolok 1975 óta nyeretlenek hazai közönség előtt a nationalelf ellen. Sőt! 1977 óta először veszítettek el egymást követő két hazai mérkőzést, 1999 után pedig először „hoztak le” meccset kaput eltaláló lövés nélkül saját közönségük előtt – mivel a kapufa nem számít „érvényes” felületnek.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Anglia
Németország 0–1
(Mertesacker 39.)

Legfrissebb hírek

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
2025.07.27. 09:54

Szoboszlai jobbhátvédként gólpasszt adott, Pécsi és Wirtz debütált a Liverpoolban

Légiósok
2025.07.20. 16:55

Nyolc gól Pakson, a hazaiak megnyerték a Honvéd elleni meccset

Labdarúgó NB I
2025.07.19. 14:18

Gólzáporos meccsen verte meg városi riválisát a DVSC

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 20:03

Németh Krisztián lövése döntötte el az MTK szerdai felkészülési mérkőzését

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 13:06

Keita és Szevikjan betalált, negyedik felkészülési meccsét is megnyerte a Fradi

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 13:24

Döntetlent játszott a Puskás Akadémia a szerb bajnok Crvena zvezdával

Labdarúgó NB I
2025.07.13. 19:55
Ezek is érdekelhetik