Bonucci: Az igazi bűnünk, hogy nem nyertünk 90 perc alatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 15:48
null
Lehet, Bonucci már meccs közben tudta, hogy a tizenegyesrúgásoknak rossz végük lesz? (Fotó: Action Images)
A gól nélküli mérkőzést követően tizenegyesekkel a világ- és Európa-bajnok spanyol válogatott jutott be a brazíliai Konföderációs Kupa fináléjába, s játszhat így vasárnap éjfélkor a házigazdával az aranyért. Az „orosz rulett” a hetedik párban hozott döntést, amikor Leonardo Bonucci fölé bombázott, majd Jesús Navas a kapuba gurított, ám az olasz védő szerint kilencven perc alatt kellett volna eldönteniük a továbbjutás kérdését.

 

„Kivívtuk a tiszteletet, az ellenfelünk tiszteletét, jeleztük, hogy képesek vagyunk a legjobbal is felvenni a harcot. Spanyolország nagy csapat, megvan a folyamatossága, és abban bízunk, hogy ezt a folyamatosságot mi is elérjük” – mondta a meccs után csalódottan, de a pozitívumokat kiemelve Cesare Prandelli.

„Sokat járattuk a labdát, sok volt a rövid passzunk a földön és nagy odaadással futballoztunk. A tizenegyesek során természetesen már bármi megtörténhetett. Az első félidőben nagyszerűen játszottunk, próbáltuk laposan tartani a labdát, de a spanyolok jól védekeztek és a kontráik veszélyesek voltak. Giaccherinit sokszor vontuk be a játékba, különösen ekkor, de egyébként is, az egész csapatnak gratulálni kell. Világos volt, hogy a második félidőben nem fogjuk tudni tartani ugyanezt a szintet. Ma megmutattuk Olaszország tartását” – mondta a szövetségi kapitány.

Mint utóbb kiderült, a szétlövés végül végzetesnek bizonyuló utolsó kísérletét eredetileg nem Leonardo Bonucci rúgta volna, hanem Emanuele Giaccherini... „Nekem kellett volna lőnöm azt a tizenegyest, de nem mertem, és megkértem Leót, hogy rúgja el ő” – nyilatkozta a hosszabbításban a kapufát eltaláló Giaccherini.

„Magabiztosan mentem oda a labdához – elevenítette fel a történteket a hátvédtárs. – Amikor azonban észrevettem, hogy Casillas megérezte a lépésemet, már nem volt meg bennem a szükséges higgadtság. Próbáltam megváltoztatni a rúgás módját és megemelni a labdát, ám túlságosan alányúltam, és mindenki láthatta, hova szállt.”

JÖN AZ ELSŐ
BRAZIL–SPANYOL DÖNTŐ
A vasárnapi lesz a kilencedik brazil–spanyol összecsapás felnőtt szinten, az eddigi mérleg a dél-amerikaiaknak kedvez: 4–2–2 (a gólkülönbség: 11–8). Az eddigi nyolc alkalomból öt vb-csata volt, legutóbb azonban 1986-ban játszottak tétre menően, az elmúlt bő évtizedben pedig egyáltalán nem találkoztak egymással a felek. A mexikói vb csoportmeccse (Sócrates góljával 1–0 a braziloknak) óta két barátságos mérkőzést jegyeztek fel a statisztikába: 1990-ben Gijónban a spanyolok 3–0-ra nyertek, míg 1999-ben Vigóban gól nélkül ért véget a két együttes küzdelme. A következő erőpróbájuk igazi csemege lesz: az első döntő egy tornán.

Bonucci hozzátette, nem hibáztatta senki a csapatból. „Hatalmas keserűség van bennem. Nagyon szerettünk volna bejutni a döntőbe Brazília mellé. Nem kifogásokat keresek, de igaz, hogy a tizenegyesrúgás olyan, mint a lottóhúzás. És ez most nekünk jött rosszul. Az igazi bűnünk, hogy nem tudtunk a rendes játékidőben nyerni, mert akkor jobban játszottunk a spanyoloknál, viszont az eredményben ez nem mutatkozott meg. Rájuk kényszerítettük a mi ritmusunkat, nyomtunk és jól zártunk, kár, hogy nem találtunk be. Ebből a mérkőzésből kell kiindulnunk, és a világbajnokságon újra főszereplők szeretnénk lenni” – mondta Bonucci.

„Az az igazság, hogy nagyon nehéz volt győzni. Mi is teszteltük Buffont, de nagyon nehéz helyzetbe hoztak minket. A vége már szerencsejáték volt, és szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy nyertünk, hiszen míg a csapattársaim hibátlanok maradtak, addig az olaszok egyet elrontottak” – nyilatkozta a mérkőzés legjobbjának némi meglepetésre megválasztott Iker Casillas.


„El kell ismernünk, hogy az olaszoknak nagyszerű meccsük volt. Most könnyen beszélhetnénk Olaszország–Brazília fináléról, ha a labda néhányszor másként pattan. Nagyon jó stílusban játszottak, amire nem számítottunk tőlük, a védekezésükben csak néhány lyuk volt. A hosszabbításban azért voltak helyzeteink, Navas például közel járt a gólhoz a végén. Biztos vagyok benne, hogy Brazília más stílusban fog futballozni ellenünk. Össze kell szednünk magunkat, fizikailag legalábbis. De előfordult már, hogy szerdán is meccset játszottunk, úgyhogy vasárnap ez nem lehet kifogás” – mondta a csapatkapitány.

NÉZETTSÉGI REKORD A TELEVÍZIÓBAN

Nézettségi csúcsot hozott 570 ezer nézővel a csütörtöki spanyol–olasz találkozó, a labdarúgó Konföderációs Kupa második elődöntője az M1-en – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) pénteken az MTI-vel.

A Nielsen közönségmérés adatai szerint a közvetítésbe 1.78 milliónyian néztek bele legalább egy percre. A felnőtt férfiak körében az M1 a mérkőzés teljes időtartama alatt piacvezető volt 26.4 százalékos közönségarányával, míg a találkozó második félideje és a hosszabbítás alatt már a teljes népesség körében is az M1 volt a legnézettebb csatorna. További részleteket itt olvashat!

MTI

KONFÖDERÁCIÓS KUPA
ELŐDÖNTŐ

SPANYOLORSZÁG–OLASZORSZÁG 0–0 – 11esekkel: 7–6
Fortaleza, Castelao Arena, 60 000 néző. V: Howard Webb (angol)

kerdes=Ön szerint melyik válogatott nyer a döntőben?|opcio1=Brazília.|opcio2=Spanyolország.|
nso_uj_valaszto_szavazas
Szavazás

Ön szerint melyik válogatott nyer a döntőben?

Brazília. Spanyolország.

mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik