Az olaszok kétgólos előnyből ikszeltek Haiti ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.11. 22:57
null
Haiti kemény pillanatokat élt át az olaszok ellen, de végül kiharcolta a döntetlent (Fotó: Reuters)
Az olasz labdarúgó-válogatott a Konföderációs Kupát megelőző utolsó felkészülési mérkőzésén Rio de Janeiróban meglepő, 2–2-es döntetlent játszott Haitival, pedig már a 19. másodpercben megszerezte a vezetést Emanuele Giaccherini jóvoltából.

Az olasz válogatott közel sem a legerősebb összeállításában lépett pályára a Haiti eleni felkészülési mérkőzésen, amely számára az utolsó összecsapás volt a szombaton kezdődő Konföderációs Kupa előtt. A két együttest a futballtörténelemben másodszor sodorta egymás útjába a sors, első meccsükön, még az 1974-es világbajnokságon 3–1-es olasz siker született.

Ma sem lehetett másra számítani, Cesare Prandelli csapata toronymagas esélyese volt a Rio de Janeiróban rendezett találkozónak, és ezt „viszonylag" korán, már a 19. másodpercben érvényre is juttatta. Mattia De Sciglio húzott el a bal oldalon, beadására az asszisztáló karibi védők között Emanuele Giaccherini csapott le, aki hét méterről a kivetődő kapus fölött a kapuba továbbította a labdát. Ez volt az olasz labarúgó-válogatott történetének valaha volt leggyorsabb gólja. Az eddigi rekordot Salvatore Bagni tartotta, akinek húsz másodpercre volt szüksége ahhoz, hogy egy mérkőzés alkalmával a kapuba találjon. 1–0

A folytatásban is – a papírformának megfelelően – a kékmezesek játszottak veszélyesebben, Alberto Gilardino és Alessandro Diamanti sem állt távol a gólszerzéstől, ám újabb gól az első félidő lefújásáig nem született.

A második játékrész elején Prandelli alighanem megelégelte, hogy nem jön az újabb gól, így cserékkel rázta fel csapatát. Pályára lépett Stephan El Shaarawy, Mario Balotelli, Daniele De Rossi, majd kisvártatva Claudio Marchisio is, aki gyorsan meghálálta a szövetségi kapitány bizalmát.

A 73. percben Balotelli verte át védőjét a jobb oldalon, az alapvonalról visszapaszolt labdáját El Shaarawy tűzte kapura, ám Haiti kapusa ekkor még hárított, a kipattanóra azonban érkezett a Juventus középpályása és öt méterről senkitől sem zavartatva a kapuba passzolt. 2–0

Ekkor kevesen gondolták, hogy az olaszok nem győzelemmel hangolnak a világbajnokság szombaton kezdődő főpróbájára. Pedig így történt.

A 86. percben tizenegyeshez jutott Haiti, az ítéletvégrehajtó szerepében Pascal Millien tündökölt, aki félmagasan a kapu bal oldalába lőtt, Marchetti ugyan eltalálta az irányt, de nem tudta hárítani a jól helyezett lövést. 1–2

Ugyanúgy állt a karibi együttes, mint a spanyolok ellen három nappal ezelőtt. Két gólt kapott, majd szépített, ám ezúttal nem érte be ennyivel és a hosszabbítás perceiben kiegyenlített.

Egy hosszan előreívelt labdát követően Jean-Philippe Peguero lefutotta emberét, majd mellel maga elé tette a labdát, hogy aztán ballal mintegy hét méterről Marchetti lába mellett a kapuba lőjön. 2–2

Az olasz válogatott következő mérkőzését már a Konföderációs Kupán vívja. Balotelliék vasárnap este 21 órakor Mexikóval mérkőznek az A-csoport első fordulójában, és ennél alighanem lényegesen jobb összpontosításra lesz szükségük ahhoz, hogy győzelemmel kezdjék a brazíliai rendezvényt.

FELÉSZÜLÉSI VÁLOGATOTT MÉRKŐZÉS
Haiti–Olaszország 2–2 (0–1)
Rio de Janeiro. V: De Lima Enrique (brazil)
Olaszország: Sirigu (Marchetti, a szünetben) – Maggio, Bonucci, Astori, De Sciglio – Candreva, Aquilani (Marchisio, 72.), Giaccherini (De Rossi, 54.) – Cerci (El Shaarawy, 60.), Diamanti (Montolivo, 54.) – Gilardino (Balotelli, 54.). Szövetségi kapitány: Cesare Prandelli
G: Millien (85. – 11-esből), Peguero (92.), ill. Giaccherini (1.), Marchisio (73.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik