Vb 2010: Reina mondta, hová vetődjek a büntetőnél - Iker Casillas

2010.07.03. 23:52
Iker Casillas döntő érdemeket mondhat magáénak Spanyolország 1–0-s győzelméből a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében, amelyben Paraguayt ütötték el a továbbjutástól. A spanyolok csapatkapitánya büntetőt védett a találkozón, majd a hajrában fontos pillanatban óriási bravúrt mutatott be.

„Emlékeztem Reinára, mert ő volt az, aki megmondta, hová lövik a tizenegyest. Ez egy fenomén" – mondta Iker Casillas cseréjéről, Pepe Reináról, akinek a hárított büntetőt követően ki is intett a kispad felé.

A spanyolok hálóőre elismerte: nem a legszebb arcát mutatta a spanyol válogatott a negyeddöntőben, ami döntő részben Paraguay érdeme.

„Őrölt mérkőzés volt, mi csak kerestük a győzelmet, amely össze is jött végül egy „karambolgóllal". A spanyol válogatott átlépett most egy pszichológiai akadályt, megyünk tovább, ahogyan csak bírunk."

A tovább az elődöntőt jelenti a spanyolok esetében, a leendő ellenfelet pedig Németország, amellyel Eb-döntőt játszhattak két esztendővel ezelőtt. A spanyol válogatott gyakorlatilag ugyanazokra az alapokra épít, mint akkor – nem úgy az erősen fiatalító németek, akik remekelnek Dél-Afrikában.

„Németország egy magas fordulatszámon pörgő együttes, amely igen messzire juthat a tornán. Nagyon óvatosnak kell lennünk, mert a németeknek kiváló csapatuk van. Tiszteljük őket és az eredményeiket."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
21 órája

Davis-kupa: nem jutottak a nyolcas döntőbe az amerikaiak

Tenisz
2026.09.21. 09:29

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

A világbajnokok közül négyen nem lesznek ott Spanyolország Nemzetek Ligája-rajtján

Minden más foci
2026.09.18. 13:07

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58

Labdarúgás: Legyőzte a szlovénokat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.09.17. 15:46

Evezés: jön az U19-es Eb – sprintverseny a tengeren

Utánpótlássport
2026.09.15. 08:59