Steven Gerrard látja társain a sikeréhséget

Vágólapra másolva!
2010.06.23. 12:09
null
Steven Gerrard bízik az angol harci szellem javulásában, Fabio Capello szintúgy (Fotó: Action Images)
Mind a négy csapatnak van még esélye a továbbjutásra a labdarúgó-világbajnokság C-csoportjában, amelynek záró mérkőzéseit ma délután játsszák Dél-Afrikában. Az esély persze korántsem azonos: a legjobban Szlovénia áll, de neki is jutott a legkeményebb ellenfél – az eddig egyszer sem nyerő Anglia. Algéria az Egyesült Államok ellen kísérli meg a lehetetlent.

Fabio Capello szövetségi kapitány megfogalmazása szerint Anglia labdarúgó-válogatottjára Bajnokok Ligája-döntő, de legalábbis elődöntő-visszavágó vár ma délután Szlovénia ellen. „Vagy bejutunk, vagy kiesünk, ilyen az igazi playoff" – mondta az angolok szövetségi kapitánya sajtótájékoztatóján, a drámai hangulatot oldván azzal, hogy ebben a helyzetben is döntőbe jutásra alkalmasnak véli csapatát.

„A selejtezők során nagyon jól teljesítettünk, most még nem kaptuk el a ritmust. De nem őrültem meg, amikor azt mondtam, hogy elérhetjük a döntőt. Ezt továbbra is tartom, mert ismerem a csapatomat, nagyon jó játékosok alkotják. Javulnunk kell, ez tény, a korábbi harci szellemet vissza kell hoznunk. Azt gondolom, ha továbbjutunk..., de nem, nincs ha, szóval, továbbjutunk, és onnantól minden csapat vért izzad majd, hogy legyőzzön minket" – fejtegette az angolok szakvezetője.

Capello annak ellenére mondja mindezt, hogy számos problémát kell megoldania. A John Terry-féle nyilvános kritika, bár a védő bocsánatot kért, nyilván a fülekben maradt.

Aztán kezdeni kell valamit a harci szellemmel, amely Capello szerint sem kielégítő – vagy ahogyan a Telegraph tudósítója fogalmazott:

„A gond nem a lábukkal, hanem a lelkükkel van; azzal, hogy amint magukra öltik a háromoroszlános dresszt, hatalmába keríti őket a bizonytalanságérzet."

Steven Gerrard, akinek csapatkapitányként feladata lenne „rendet tenni a fejekben", érzékelni véli társain a sikeréhséget, szerinte az Algéria elleni meccsen megnyilvánuló problémák – a szervezettség, az agresszivitás, a visszatámadás hiánya – ezúttal nem jellemzik majd a csapatot.

„Azért jöttünk, hogy a torna végéig itt maradjunk, szóval abszolút katasztrófa lenne, ha a csoportmeccsek után haza kellene utaznunk. Elfogadom, hogy papíron mi vagyunk az esélyesek, az ellenfél hozzánk képest egy aprócska ország, de nekik egy döntetlen is elég, úgyhogy nagy a nyomás rajtunk" – mondta Gerrard.

TOVÁBBJUTÁSI ESÉLYEK 
SZLOVÉNIA továbbjut, ha nyer vagy döntetlent játszik. Vereség esetén akkor lép tovább, ha a másik mérkőzés döntetlenre végződik.
ANGLIA továbbjut, ha nyer, vagy ha úgy játszik döntetlent, hogy a másik találkozón szintén egy pontot begyűjtő Egyesült Államok hárommal kevesebb gólt szerez nála.
Az EGYESÜLT ÁLLAMOK továbbjut, ha győz, vagy ha úgy játszik döntetlent, hogy a másik találkozón szintén egy pontot gyűjtő Anglia nem szerez nála hárommal több gólt.
ALGÉRIA továbbjut, ha győz és közben a másik mérkőzésen szlovén győzelem vagy döntetlen születik. Anglia győzelme esetén akkor biztos a továbbjutása, ha vagy a saját győzelme vagy az angoloké legalább kétgólos, illetve az említett két csapat egygólos győzelme esetén akkor, ha saját szerzett góljai néggyel meghaladják a szerdai szlovén gólok számát.

Ami az összeállítást illeti, Capello megerősítette, hogy Jamie Carragher helyett Matthew Upson lesz Terry párja a védelem közepén.

Az angol lapok egy része úgy véli, hogy bekerülhet a kezdőbe a Terry által ajánlgatott Joe Cole, mások szerint Jermain Defoe-nak is van esélye – a lényeg mindkettejük esetében az lenne, hogy lendületet vigyenek az eddig akadozó támadójátékba.

A szlovénok védelmében Marko Suler bordasérülése okoz kisebb gondot, ha a játékos nem tudja vállalni a játékot, Matej Mavric lehet a helyettese. Necj Pecnik bokatörés miatt már nem léphet pályára.

„A játékosoknak segíteniük kell egymást, bátran és céltudatosan kell futballozniuk, és ami a legfontosabb, egészséges önbizalommal. Ha így lesz, biztos vagyok benne, újra egy nagy-nagy diadalnak leszünk szemtanúi, és országunk, játékosaink neve ismertté válik az egész világban" – mondta Matjaz Kek, Szlovénia szövetségi kapitánya.

A statisztika inkább az angolok mellett szól, és nem csak azért, mert eddigi egyetlen mérkőzésüket ők nyerték meg 2–1-re (2009). A háromoroszlánosok 1986-ban és 1990-ben úgy jutottak tovább csoportjukból, hogy az első két meccsen nem tudtak nyerni; 1958 óta nem estek ki vb-n csoportkörben; Wolfgang Stark játékvezetése mellett a legutóbbi három mérkőzésüket megnyerték.

S ha még ez sem lenne elég, vörös szerelésükben még veretlenek. Az iksz persze, mint az keretes írásunkból is kiderül, még nem feltétlenül elég.

Algéria – ha segítséget kap Szlovéniától – egy győzelemre van attól, hogy története során először továbbjusson a vb csoportköréből. Mondjuk a „sivatagi rókák" támadójátéka (illetve annak hiánya...) nem sok jót jelent, ennek ellenére Rabah Szadan szövetségi kapitány bizakodó.

„Sokkal kiegyenlítettebb a csoport, mint amit vártak, az utolsó fordulóban mindenkinek a saját kezében van a sorsa. Mindent megteszünk a győzelemért. Két lehetőségem van, az egyik, hogy ismét pályára küldöm az Anglia ellen remek teljesítményt nyújtó csapatot, a másik az, hogy még egy csatárt beteszek a kezdőcsapatba" – nyilatkozta a szakvezető.

„Anglia ellen jól játszottunk, és ez önbizalmat adott. Sok fontos meccset játszottunk a kvalifikáció során és az Afrika-kupán, ismerős szituáció lesz a mai. Van hitünk, és nincs rajtunk plusz nyomás. Nagyon kemény meccsre számítok, és reménykedem a győzelemben" – bizakodott az algériai csapatkapitány, Antar Jahja.

ROSSZ AMERIKAI KEZDÉSEK 
Dátum Ellenfél, eredmény Első gól
2006. 06. 12.
Csehország 0–3 Koller (5.)
2006. 06. 17.
Olaszország 1–1 Gilardino (22.)
2006. 06. 22.
Ghána 1–2 Dramani (22.)
2010. 06. 12.
Anglia 1–1 Gerrard (4.)
2010. 06. 18.
Szlovénia 2–2 Birsa (13.)

A győzelemhez mindenesetre gól kell. Az észak-afrikai csapat 1986. június 3. óta nem talált be világbajnokságon, akkor Dzsamel Zidan vette be az északírek hálóját.

Azóta az algériaiak nem szereztek gólt Brazília (1986, 0–1), Spanyolország (1986, 0–3), Szlovénia (2010, 0–1) és Anglia (2010, 0–0) ellen sem, és már csak egy mérkőzésre vannak a bolíviai negatív góltalansági rekord beállításától... A széria most 391 percet számlál.

Az Egyesült Államok csapatánál gondot jelent, hogy a tehetséges csatár, Jozy Altidore rosszullét (kisebb gyomorrontás) miatt kihagyta a keddi edzést, kérdés, hogy milyen erőállapotban lesz.

A csapatnál mindenki bizakodó, és már senki sem beszél a szlovénok elleni meg nem adott gólról – csak a győzelem a cél.

„Nagy csalódás volt az a meccs, és aki szerepelt azon a találkozón, jól emlékszik, milyen keserű volt a vereség. Ezért nekünk különösen fontos a továbbjutás" – emlékezett vissza az amerikai csapatkapitány, Carlos Bocanegra.

„Egyszerű a képlet: ha kikapunk, eláshatnak minket, ha nyerünk, továbbjutunk. A döntetlennél előforduló eshetőségeket nem is számolgatjuk, nyernünk kell, és akkor nincs helye a matekozásnak" – mondta a szlovénok ellen szenzációs gólt szerző Landon Donovan.

2006-ban Ghána ellen hasonló szituációban voltak az amerikaiak, de 2–1-re kikaptak a „fekete csillagoktól".

Az amerikaiak egy dolgot különösen szeretnének elkerülni: szokásos pocsék meccskezdésüket. A 2006-os tornán a 22. percig mindhárom csoportmérkőzésükön hátrányba kerültek, mint ahogy most is: Anglia ellen már a 4., Szlovénia ellen a 13. percben.

„Senki sem szeret hátrányba kerülni, de valahogy belőlünk ez kihozza a legjobbat. Ennek ellenére most ezt kihagynánk..." – mondta a kapus, Tim Howard.

VB 2010 
C-CSOPORT, 3. FORDULÓ
SZLOVÉNIA–ANGLIA
Port Elizabeth, Nelson Mandela Bay, 16.00 (m1). V: Stark (német)
Szlovénia: S. Handanovic – Brecko, Cesar, Suler, Jokic – Birsa, Koren, Radosavljevic, Kirm – Novakovic, Ljubijankic
Anglia: James – G. Johnson, Upson, Terry, A. Cole – Lennon, Barry, Lampard, J. Cole – Gerrard – Rooney
EGYESÜLT ÁLLAMOK–ALGÉRIA
Pretoria, Loftus Versfeld Stadion, 16.00 (m2). V: De Bleeckere (belga)
Egyesült Államok: Howard – Cherundolo, Onyewu, DeMerit, Bocanegra – Donovan, M. Bradley, Edu, Dempsey – Altidore, Buddle
Algéria: M'Bolhi – Bugerra, Hallis, Jahja, Belhadzs – Laszen, Jebda, Ziani – Kadir, Matmur – Dzsebbur
A mérkőzéseket folyamatosan frissülő cikkünk és élő, szöveges tudósításunk segítségével is figyelemmel kísérhetik!
AZ ÁLLÁS 
  1. Szlovénia 2 1 1 3–2 +1  4  
  2. Egyesült Államok 2 2 3–3 0 2  
  3. Anglia 2 2 1–1 0 2  
  4. Algéria 2 1 1 0–1 –1  1  
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik