A portugálok még nem kongatnak vészharangot, de győzniük kell

Vágólapra másolva!
2012.06.13. 13:03
null
A portugálok visszavágnának a közelmúltbeli kudarcokért (Fotó: Action Images)
A portugál labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Paulo Bento szerint még nem jött el a vészharangok megkongatásának ideje, de ma mindenképpen le kell győzniük Dániát, míg Morten Olsen szerint a továbbjutás felérne az 1992-es Európa-bajnoki címmel.

 

A két csapat ellentétes előjellel készül a találkozóra, hiszen míg a 20 évvel ezelőtt Európa-bajnoki címet szerző dánok óriási meglepetést szerezve 1–0-ra legyőzték Hollandiát, addig Cristiano Ronaldóék kikaptak Németországtól.

Bár az örökmérleg a portugáloknak kedvez, az egymás elleni közelmúlt inkább Morten Olsen együttese fölényét hozta, hiszen legutóbbi öt párharcuk során háromszor is a dánok nyertek, és a világ- majd az Európa-bajnoki selejtező során is megelőzték mostani riválisukat – mindkétszer egyenes ágon kijutva a végső viadalra, míg Naniék kétszer is pótselejtezőre kényszerültek (amit egyébiránt sikerrel vettek, mindkétszer Bosznia-Hercegovina kárára).

Ennek ellenére egyik szövetségi kapitány sem tulajdonít különösebb jelentőséget ezeknek a párharcoknak.

SZAVAZÁS

Ön szerint milyen eredmény születik a Dánia–Portugália mérkőzésen?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Szerencsénk volt a két selejtező során” – mondta Morten Olsen, majd Paulo Bento megjegyezte: „Ez új mérkőzés más körülmények között.”

„Legutóbb októberben találkoztunk, amikor a dánoknak hazai pályán nyerniük kellett, hogy kiharcolják a csoportelsőséget, és meg is tették” – tette hozzá a portugál szakember.

Bár Olsen elmondása szerint a hollandok elleni mérkőzés úgy alakult, ahogy azt álmaikban elképzelték, nem hagyja ülni játékosait a babérjaikon.

„Igazi lökést és nagy önbizalmat adott a siker, de nem szabad elégedetten hátradőlnünk – mondta a 62 éves kapitány. – A portugálok balszerencsések voltak a németek ellen, míg nekünk Fortunára is szükségünk volt a hollandokkal szemben. Ahogy szükségünk lesz rá ma is.”

17.30-tól az m1-en
17.30-tól az m1-en

A legutóbbi négy fellépésén csak egyszer betaláló portugálok nem foglalkoznak ez utóbbi szerepével.

„Ha továbbra is a szerencsére várunk, sosem lesz velünk – véli Paulo Bento. – El kell fogadnunk, hogy Dánia előnyben van velünk szemben – három pont előnyben. A németektől elszenvedett vereség után nehéz helyzetben vagyunk, de voltunk már hasonlóban korábban is.”

Valóban, a portugálok a 2004-es saját rendezésű kontinensviadal nyitányán a görögöktől szintén vereséget szenvedtek, de ezt követően a döntőig meneteltek – amelyben aztán ismét kikaptak Otto Rehhagel együttesétől –, de az 1984-es tornát is két nyeretlen mérkőzéssel kezdték, mielőtt továbbjutottak a csoportból.

„Fel lehet idézni sok helyzetet, hivatkozhatunk múltbeli történetekre, de realistának kell lennünk – mondta Bento. – A valóság pedig az, hogy le kell győznünk Dániát.”

Olsen szintén nem rugaszkodott el a talajtól, amikor felvetették neki az 1992-es menetelést.

„Muszáj nagy sikerekről álmodni, de figyelembe kell venni, mennyit változott mára a labdarúgás. Ha továbbjutunk a csoportból, az felérne az 1992-es tornagyőzelemmel” – hangoztatta a dán kapitány.

Ez utóbbi jó eséllyel rossz hír lenne a portugáloknak – jelentősen csökkenne továbbjutási esélyük –, de Bento egyelőre nem aggódik.

„Még nem jött el az ideje a vészharangok megkongatásának” – zárta mondandóját a portugál szakember.

„A dánok leckét adtak szorgalomból, szervezettségből, küzdeni tudásból Hollandia ellen. Egy riválist kipipáltak a halálcsoport csapatai közül, s mert a győzelem önbizalmat adott, miért ne lehetne meg a másik is. Legutóbbi találkozásukkor, az Eb-selejtezőcsoportban egyébként is legyőzték Portugáliát. Azt játssza majd a dán együttes, mint a hollandok ellen, ám a meglepetést ezúttal nem Michael Krohn-Dehli szerzi, hanem Nicklas Bendtner” – vélekedett Takács Ákos.

„Sajnálom a németek elleni meccset, mert bár egygólos portugál vereségre tippeltem, az első félidőt Pepe könnyen góllal zárhatta volna, és ha nem a gólvonalra, hanem néhány centivel mögé pattan a labda, másként alakul a mérkőzés. A szerkezetet erősnek láttam, megbízható volt a csapat a pálya belső részén, és a szélről indultak a veszélyes támadók, ebben volt fantázia. Egyedül a helyzetkihasználás terén akadtak súlyos problémák. Dániát muszáj legyőzni, nincs más esély” – ezt már Lipcsei Péter mondta a Nemzeti Sportnak.

EURO 2012
B-CSOPORT, 2. FORDULÓ
DÁNIA–PORTUGÁLIA – a találkozóról élő, szöveges tudósítást olvashatnak az NSO-n!
Lviv, Arena Lviv,18.00 (Tv: m1). Vezeti: Thomson (Ross, Rose – mindhárom skót)
DÁNIA
Kapusok: 1 Stephan Andersen (Evian), 16Anders Lindegaard (Man. Utd.), 22 Kasper Schmeichel (Leicester)
Védők: 12 Andreas Bjelland (Nordsjaelland), 4Daniel Agger (Liverpool), Daniel Wass (Evian), 6Lars Jacobsen (FC Köbenhavn), 5Simon Busk Poulsen (AZ), 3Simon Kjaer (Wolfsburg), 13Jores Okore (Nordsjaelland)
Középpályások: 2 Christian Poulsen (Evian), 8Christian Eriksen (Ajax), 19Jakob Poulsen (Midtjylland), 14Lasse Schöne (NEC), 15Michael Silberbauer (Young Boys), 21Niki Zimling (FC Bruges), 20Thomas Kahlenberg (Evian), 7William Kvist (Stuttgart)
Támadók: 10 Dennis Rommedahl (Bröndby), 9Michael Krohn-Dehli (Bröndby), 11Nicklas Bendtner (Arsenal), 23Tobias Mikkelsen (Nordsjaelland), 17Nicklas Pedersen (Groningen)

PORTUGÁLIA
Kapusok: 12 Rui Patrício (Sporting), 1 Eduardo (Benfica), 22Beto (CFR Cluj)
Védők: 21 Joao Pereira (Sporting), 19Miguel Lopes (Braga), 3Pepe (Real Madrid), 2Bruno Alves (Zenit), 14Rolando (Porto), 13Ricardo Costa (Valencia), 5Fábio Coentrao (Real Madrid)
Középpályások: 8 Joao Moutinho (Porto), 16Raul Meireles (Chelsea), 20Hugo Viana (Braga), 4Miguel Veloso (Genoa), 15Rúben Micael (Zaragoza), 6Custódio (Braga)
Támadók: 7 Cristiano Ronaldo (Real Madrid), 17Nani (Man. Utd.), 10Ricardo Quaresma (Besiktas), 18Silvestre Varela (Porto), 9Hugo Almeida (Besiktas), 23Hélder Postiga (Zaragoza), 11Nélson Oliveira (Benfica)

 

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország111–0+13
1. Dánia111–0+13
3. Portugália110–1–10
3. Hollandia110–1–10

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik