Vb 2022: Szenegál ellen újonc kapussal kezdhet Hollandia

BORSOS LÁSZLÓBORSOS LÁSZLÓ
Vágólapra másolva!
2022.11.21. 11:07
null
Andries Noppert a vb-n mutatkozhat be a holland válogatottban (Fotó: Getty Images)
Andries Noppertet 26 éves koráig szinte csak kudarcok érték, szerettei győzködték, hagyja abba pályafutását, ám kitartott, és a jelek szerint ő áll majd Szenegál ellen a holland válogatott kapujában.

A világbajnokságok történetében először mutatkozhat be kapus a holland válogatottban. Noha Louis van Gaal szövetségi kapitány nem volt hajlandó elárulni, ki lesz csapata első számú jelöltje, a jól informált szaksajtó szerint eldőlt, hogy a Heerenveen alkalmazásában álló Andries Noppert nevével kezdődik hétfőn Szenegál ellen az összeállítás, s ha a bemutatkozás előtt álló játékos jól teljesít, valamennyi találkozón ő állhat a kapuba.

Elképesztő történet az övé, hiszen a semmiből bukkant elő. A Heerenveen neveltje fiatalon került a NAC-hoz, négy idényben mindössze hat tétmérkőzésen lépett pályára, majd az olasz Serie B-ben szereplő Foggiában volt csere, nyolc meccs jutott neki.

A balul sikerült légióskodás után a Dordrechtnél találta magát partvonalon kívül, súlyos térdsérülést szenvedett, s 2020 nyarán lábadozott, amikor azzal szembesült, szerettei próbálják lebeszélni pályafutása folytatásáról, mivel 26 éves koráig szinte csak kudarcok érték, bizalmat sehol sem kapott.

„A feleségem azt mondta, keressek munkát. Szerinte testhezálló lett volna, ha rendőrnek állok, de én nem így vélekedtem – idézi a Trouw Andries Noppertet. – A szeretteim reálisan látták a nem túl rózsás helyzetemet, de azt mondtam, az utolsó leheletemig kitartok a futball mellett. Diploma híján kétkezi munkát kellett volna vállalnom, amit nem tartottam problémának, de egy pillanatig sem fordult meg a fejemben. Örülök, hogy magamra hallgattam.”

ESKÜVŐRŐL A VB-RE

Egészen elképesztő ok miatt volt kénytelen változtatni a katari labdarúgó-világbajnokságra nevezett keretén a szenegáli válogatott szövetségi kapitánya, Aliou Cissé.

Ismail Jakobs  adminisztratív okok miatt nem vehet részt a vb-n. A Monaco kölni születésű balhátvédje korosztályos szinten Németországot képviselte, s bár felnőtteknél két edzőmérkőzésen pályára lépett Szenegál színeiben, a FIFA nem találta rendben a papírjait. Aliou Cissé szövetségi kapitány a Hollandia elleni mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón elismerte, 23 éves játékosa lemarad a tornáról, és Moussa Ndiayét, az Anderlecht 20 éves újonc balbekkjét nevezi a helyére, akit az esküvője napján értesítettek a meghívásról, így le kellett mondania a nászútját.

Jól tette, mert szerződést kínált neki az élvonalbeli Go Ahead Eagles. Harmadik számú kapusként kezdte, a Lommel elleni vesztes edzőmeccsen két potya gólt kapott, ám januárra beverekedte magát a kezdőcsapatba, s olyan teljesítményt nyújtott, amire felfigyelt az őt nyáron szerződtető Heerenveen, szeptemberben pedig a Belgium elleni győztes Nemzetek Ligája-meccsen a holland válogatott keret tagja volt. Meglepetésre Mark Flekkent és Jasper Cillessent is kiszorította a Katarba utazó keretből, és jó eséllyel Szenegál ellen szerepet kap – Louis van Gaal döntése mögött az húzódik meg, hogy őt tartja a jelen pillanatban egyetlen jó formában lévő holland kapusnak.

Mesébe illő történet lehet − Memphis Depayé azonban rémálomszerű. Az FC Barcelona 81-szeres válogatott szélsője a minap úgy fogalmazott, jó állapotban érzi magát a pályára lépéshez, de a combhajlítóizma továbbra is fáj, ezért együttese első csoportmeccsét biztosan kihagyja, és csak reménykedhet, hogy Ecuador ellen már játszhat. Kiválása megnyithatja a PSV-ben brillírozó, 14 bajnokin kilenc gólt szerző és 12 gólpasszt adó Cody Gakpo előtt az utat a kezdőcsapatba.

„Mindig keresem a kreatív és a taktikához hű játékosok elegyét az összeállításkor, előbbiből legfeljebb három-négy kell a csapatba – idézi a Voetbal International Louis van Gaalt. – A többieknek az ő szolgálatukban kell állniuk, s mivel ezzel a szemlélettel mindig jelentős sikereket érek el, helyénvaló a felfogásom. A különbség ezen a fronton tetten érhető Davy Klaassen és Cody Gakpo között: előbbi inkább csapatjátékos, utóbbi kreatív. Memphis Depay kiválásával eggyel kevesebb kreatív futballistám maradt, ezért logikus, kit kell beállítanom a csapatba.”

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
1. FORDULÓ
A-CSOPORT
17.00:
Szenegál–Hollandia (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Doha,
Al-Tumama Stadion.Vezeti: Sampaio (Boschilia, Pires) – brazilok

SZENEGÁL VILÁGBAJNOKI KERETE
KAPUSOK: 1 Seny Dieng (Queens Park Rangers – Anglia), 16 Édouard Mendy (Chelsea – Anglia), 23 Alfred Gomis (Rennes – Franciaország)
VÉDŐK: 2 Formose Mendy (Amiens – Franciaország), 3 Kalidou Koulibaly (csk, Chelsea – Anglia), 4 Pape Abou Cissé (Olympiakosz – Görögország), 8 Cheikhou Kouyaté (Nottingham Forest – Anglia), 10 Moussa Ndiaye (Anderlecht – Belgium), 12 Fodé Ballo-Touré (AC Milan – Olaszország), 21 Youssouf Sabaly (Real Betis – Spanyolország), 22 Abdou Diallo (RB Leipzig – Németország), 24 Moustapha Name (Pafosz – Ciprus)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 5 Idrissa Gueye (Everton – Anglia), 6 Nampalys Mendy (Leicester City – Anglia), 11 Pathé Ciss (Rayo Vallecano – Spanyolország), 15 Krépin Diatta (AC Monaco – Franciaország),17 Pape Matar Sarr (Tottenham Hotspur – Anglia), 25 Mamadou Loum (Reading – Anglia), 26 Pape Gueye (Olympique Marseille – Franciaország)
TÁMADÓK: 7 Nicolas Jackson (Villarreal – Spanyolország), 9 Boulaye Dia (Salernitana – Olaszország), 13 Iliman Ndiaye (Sheffield United – Anglia), 18 Ismaïla Sarr (Watford – Anglia), 19 Famara Diédhiou (Alanyaspor – Törökország), 20 Bamba Dieng (Olympique Marseille – Franciaország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Aliou Cissé

HOLLANDIA VILÁGBAJNOKI KERETE
KAPUSOK: 1 Remko Pasveer (AFC Ajax), 13 Justin Bijlow (Feyenoord), 23 Andries Noppert (Heerenveen)
VÉDŐK: 2 Jurriën Timber (AFC Ajax), 3 Matthijs de Ligt (Bayern München – Németország), 4 Virgil van Dijk (csk, Liverpool FC – Anglia), 5 Nathan Aké (Manchester City – Anglia), 6 Stefan de Vrij (Internazionale – Olaszország), 16 Tyrell Malacia (Manchester United – Anglia), 17 Daley Blind (AFC Ajax), 22 Denzel Dumfries (Internazionale – Olaszország), 26 Jeremie Frimpong (Bayer Leverkusen – Németország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 11 Steven Berghuis (AFC Ajax), 12 Noa Lang (FC Bruges – Belgium), 14 Davy Klaassen (AFC Ajax), 15 Marten de Roon (Atalanta – Olaszország), 20 Teun Koopmeiners (Atalanta – Olaszország), 21 Frenkie de Jong (FC Barcelona – Spanyolország), 24 Kenneth Taylor (AFC Ajax), 25 Xavi Simons (PSV)
TÁMADÓK: 7 Steven Bergwijn (AFC Ajax), 8 Cody Gakpo (PSV), 9 Luuk de Jong (PSV), 10 Memphis Depay (FC Barcelona – Spanyolország), 18 Vincent Janssen (Royal Antwerp FC – Belgium), 19 Wout Weghorst (Besiktas – Törökország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Loius van Gaal

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik