Vb 2022: Néha azt kívánom, bárcsak ne lennék híres – Messi

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.15. 16:52
null
Lionel Messi (Fotó: AFP)
Mélyen szántó nagyinterjút adott Lionel Messi Jorge Valdanónak, az 1986-ban világbajnokságot nyerő korábbi csatárnak. A hétszeres aranylabdás gondolatait az AS szemlézte.

 

„A születésem előtt a szüleim egy kislányra számítottak, édesapám egyenesen meg volt győződve arról, hogy lány leszek. Már kiválasztották a nevemet, és megtettek minden egyéb előkészületet. Már 4-5 éves koromban úgy játszottam, mint amikor megérkeztem a spanyol bajnokságba. Igyekeztem továbbfejleszteni a velem született tehetséget, minden egyes nap jobbá akartam válni. Arról is meg vagyok győződve, hogy amit tudok, Istentől kaptam” – emlékezett vissza gyerekkorára Lionel Messi.

„Tizenöt napig voltam próbajátékon a Barcánál. Számomra az egész hatalmas élmény volt. Kaptam saját mezt, cipőt, és már mehettem is a pályára. Edzés előtt adtak egy külön labdát, hogy azzal bemelegíthessek. Korábban sohasem láttam ilyesmit, le voltam nyűgözve.”

Az évek során a labdarúgás Messi szerint is sokat változott.

„Ma már nehéz észrevenni egy olyan játékost, aki különbözik a többiektől. Ez azért van, mert az embernek gyerekkora óta megmondják, hogyan játsszon. Ez alapjaiban változtatja meg a sportágat, a futball egyre inkább a taktikáról szól. Napjainkban már bármelyik csapat képes teljesen átlagos játékosokkal borsot törni egy jobb képességű ellenfél orra alá, ha szervezetten és taktikusan játszik” – vélekedett az argentin zseni.

„Annak is megvan a sötét oldala, hogy én vagyok Messi. Szeretek sok mindent úgy csinálni, hogy ne vegyenek észre. Jó lenne, ha nem kéne folyamatosan a rivaldafényben lennem, ha nem érezném mindig úgy, hogy az emberek engem bámulnak, de már hozzászoktam ehhez. Számomra a családom és a gyerekeim jelentik a menedéket a külvilág figyelme elől. A feleségemet hét-nyolc éves korom óta ismerem. Amikor Barcelonába költöztem, hetente egyszer beszélgettünk. Az életem során ez volt számomra a legfontosabb kapcsolat” – mesélt a magánéletéről Messi.

Az interjú végén szót ejtett az argentin válogatottról és a katari világbajnokságról is.

Lionel Scaloni különleges személyiség és remek edző. A legnagyobb erőssége az, hogy kiváló kommunikátor, emellett a csapatot is remekül kezeli. Hisz az általa kiválasztott játékosokban, meg van győződve az ötletei működőképességéről, és nem foglalkozik azzal, amit mások mondanak. Az ő munkája és emberismerete formálta a válogatottat azzá, amilyennek azt ma ismerjük.”

„Minden válogatott ellen nehéz játszani, kivétel nélkül. Mi például az elmúlt időszakban nem játszottunk európai csapatok ellen. Szerintem jó formában vagyunk, de nincs szükség arra, hogy bárki favoritnak kiáltson ki minket. Két lábbal a földön kell maradnunk, és mérkőzésről mérkőzésre kell előrehaladnunk. Úgy látom, Franciaország a sérülések ellenére is a torna egyik nagy esélyese. Kiváló futballisták alkotják a keretet, az edzőjük pedig évek óta remek munkát végez, címvédőként számolnunk kell velük.”

„A brazil együttes is tele van minőségi játékosokkal. Számos veszélyes támadója van, Neymarról nem is beszélve. Ezzel együtt úgy látom, a mi csapatunk is jó formában van. Gio (Lo Celso – a szerk.) sérülése nem jött jól, de nem adjuk fel, mindent bele fogunk adni” – zárta gondolatait Messi.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik