Vb 2022: francia védőnek először indul így a válogatott karrierje

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.12.14. 23:05
null
Théo Hernandez gólöröme (Fotó: AFP)
Mint beszámoltunk róla, Franciaország megőrizte Marokkó elleni veretlenségét (négy győzelem, két döntetlen) a két labdarúgó-válogatott szerda esti világbajnoki elődöntőjében. Íme, néhány aktuális statisztikai érdekesség a címvédő franciák 2–0-s győzelmét követően!

 

A NEGYEDIK FRANCIA DÖNTŐZÉS KÖVETKEZIK 1998 ÓTA

• Franciaország az ötödik címvédő, amelyik a diadalát követő világbajnokságon is bejutott a döntőbe: az olaszoknak (1934, 1938) és a braziloknak (1958, 1962) sikerült megnyerniük a második finálét is, az argentinoknak nem (1986, 1990), akárcsak a másodszor is helyzetbe kerülő braziloknak (1994, 1998).

• Huszonhetedszer is igazolódott, hogy a franciák nem veszítenek világbajnoki mérkőzést, ha a szünetben vezetnek. A mérleg: 26 győzelem, egy döntetlen.

• Franciaország először jutott be úgy vb/Eb-elődöntőbe, hogy a tornán addig lejátszott mérkőzései mindegyikén kapott gólt. Mikor törjön meg ez a sorozat, ha nem az elődöntőben?

• A franciák sorozatban a hatodik olyan nagy tornán (vb, Eb) jutnak be a fináléba, amelyiken elődöntőt vívhattak. Az eddigi utolsó elbukott elődöntőjüket az 1996-os Európa-bajnokságon játszották, akkor a 0–0-t követő tizenegyespárbajban kaptak ki Csehországtól. Didier Deschamps az angliai Eb-n is kapitány volt, de még a pályán, igaz, a csehek elleni meccset sérülés miatt kihagyni kényszerült.

• És még mindig a döntőbe jutás: a legutóbbi hét világbajnokságon a franciák négyszer jutottak be a fináléba (1998, 2006, 2018, 2022). Ugyanebben az időszakban a többi országot megvizsgálva kettő a legtöbb (Argentína, Brazília, Németország), egyszer-egyszer a hollandok, a horvátok, az olaszok és a spanyolok jutottak be.


THÉO HERNANDEZ, AVAGY EGY HÁTVÉD MEGDICSŐÜLÉSE

• Az elsősorban a bátyja, Lucas Hernandez sérülése nyomán játéklehetőséghez jutó Théo Hernandeznek ez volt a 12. válogatott mérkőzése: ő az első francia hátvéd, aki ilyen kevés meccsen hét gólban is benne volt (kettőt maga szerzett, ötöt előkészített).

• A francia válogatottban Théo Hernandez a harmadik olyan védő, aki egy világbajnokságon gólt is szerez, gólpasszt is ad. Marius Trésor 1982-ben, Bixente Lizarazu 1998-ban tette meg ugyanezt.

• Világbajnoki elődöntőben legutóbb 1958-ban született korábbi gól: akkor a brazil Vavá már a második percben a kapuba talált – éppen a franciákéba. Théo Hernandez gólja 4:39-nél született szerda este.


RANDAL KOLO MUANI, AVAGY EGY CSEREJÁTÉKOS MEGDICSŐÜLÉSE

• Ez a Deschamps-csere nagyon bejött! A „kékek” győzelmét biztossá tevő Randal Kolo Muani az első olyan francia cserejátékos a vb-k történetében, aki gólt szerzett az egyenes kieséses szakaszban.

• Az Eintracht Frankfurt légiósa vb-történelmi szempontból is különleges gólt lőtt: 44 másodperce volt a pályán, amikor a kapuba talált – nála gyorsabban csak ketten szereztek világbajnoki gólt cserejátékosként. Az Opta kimutatása szerint az uruguayi Richard Moralesnek 16 másodperc kellett, hogy betaláljon Szenegálnak (2002), Ebbe Sandnak 26, hogy bevegye Nigéria kapuját (1998). Vannak olyan kimutatások, amelyek Sandnak könyvelik el a 16 másodperces rekordot, ebben most nem tudunk igazságot tenni – az tűnik biztosnak, hogy Kolo Muani a harmadik helyezett.

• Szerda estig egy mezszámhoz nem fűződött gól a katari világbajnokságon: a 12-eshez. Kolo Muani 12-esben játszott.


LLORIS UTOLÉRTE NEUERT, DESCHAMPS HÁROM NAGYÁGYÚT

• Hugo Llorisnak ez volt a 19. mérkőzése világbajnokságon, ezzel utolérte a német Manuel Neuert a kapusok világbajnoki örökranglistájának élén.

• Didier Deschamps a negyedik szövetségi kapitány, aki egymást követő két világbajnokságon döntőbe vezeti csapatát. Elődei: az olasz Vittorio Pozzo (1934, 1938), az argentin Carlos Bilardo (1986, 1990) és a (nyugat)német Franz Beckenbauer (1986, 1990).


S HOGY MIÉRT NEM SIKERÜLT MAROKKÓNAK?

Többek között azért, mert az egyik legveszélyesebb támadója, Juszef en-Nesziri csupán háromszor ért labdához a franciák elleni mérkőzésen. Az Opta 1966 óta tartó adatgyűjtése óta egyetlen olyan játékos sem volt ennyire passzív világbajnoki mérkőzésen, aki legalább 45 percet töltött a pályán.

Valid Regragi szövetségi kapitány először veszített a marokkói válogatottal (öt mérkőzés, három döntetlen mellett), és irányítása alatt ez volt az első olyan mérkőzés, amelyiken csapata egynél több gólt kapott.

 

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
ELŐDÖNTŐ
FRANCIAORSZÁG–MAROKKÓ 2–0 (1–0)

Al-Hor, al-Bajt Stadion, 68 294 néző. Vezette: C. Ramos (mexikói)
FRANCIAORSZÁG: Lloris – Koundé, Varane, Konaté, T. Hernandez – Y. Fofana, Tchouaméni, Griezmann – O. Dembélé (Kolo Muani, 78.), Giroud (Thuram, 65.), Mbappé. Szövetségi kapitány: Didier Deschamps
MAROKKÓ:
Bunu – Hakimi, Dari, Szaissz (Amallah, 21.; Abde, 78.), el-Jamik, Mazraui (Attijat Allah, a szünetben) – Amrabat, Unahi – Zijes, en-Nesziri (Hamdallah, 66.), Bufal (Abuhlal, 66.). Szövetségi kapitány: Valid Regragi
Gólszerző: T. Hernandez (5.), Kolo Muani (79.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik