Vb 2022: Algéria súlyos hengere alatt szenvedett Niger

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.10.12. 19:58
null
A „sivatagi rókák” ádáz küzdelmet vívnak Burkina Fasóval a továbbjutás kivívásáért (Fotó: AFP, archív)
A Manchester Cityben légióskodó Rijad Mahrez góllal járult hozzá Algéria 4–0-s sikeréhez a 2022-es labdarúgó-világbajnokság afrikai selejtezőjének második körében.

Namíbia 3–1-es idegenbeli legyőzésével Szenegál százszázalékos maradt a H jelű kvartettben, a negyedik sikerrel pedig biztossá vált bejutása a selejtezősorozat harmadik körébe, amelyben a tíz csoportelső oda-vissza páros mérkőzést vív az öt vb-kvótáért.

A sikerhez nagyban hozzájárult a két gólpasszt jegyző Liverpool-klasszis, Sadio Mané, de a show-t Famara Diédhiou lopta el, aki mesterhármasig jutott.

Hiába győzte le Ghána Thomas Partey góljával Zimbabwét, mivel Dél-Afrika szintén 1–0-val múlta felül Etiópiát, a 2010-es világbajnokság rendezője maradt a G jelű négyes élén.

Niger hazai pályán, 4–0-ra kikapott Algériától, amelynek játékerejét jól mutatja, hogy három gólszerzője – Rijad Mahrez, Iszlam Szlimani, Iszmael Benaszer – is valamelyik topligában szerepel.

Nagyon kellett a győzelem az A-csoportban szereplő „sivatagi rókáknak”, mivel ádáz csatát vívnak a továbbjutásért az azonos pontszámmal (10), de rosszabb gólkülönbséggel rendelkező Burkina Fasóval.

A késő esti mérkőzésen – amelyet eredetileg a 2. fordulóban rendeztek volna, ugyanakkor a guineai katonai puccs miatt elhalasztottákMarokkó is megőrizte hibátlan mérlegét, miután 4–1-re leiskolázta Guineát. Ezzel biztossá vált, hogy az „Atlasz oroszlánjai" is részvevői lesznek a selejtezősorozat harmadik körének. A mérkőzés ötödik gólja, amelyet Szofian Bufal ollózós mozdulattal szerzett, különösen szép volt


AFRIKAI VB-SELEJTEZŐK
MÁSODIK SZAKASZ
4. FORDULÓ

A-CSOPORT
Niger–Algéria 0–4

A-CSOPORT
1. Algéria 4 3 1 19–2 17 10
2. Burkina Faso 4 3 1 9–1 8 10
3. Niger 4 1 3 5–14 –9 3
4. Dzsibuti 4 4 2–18 –16 0

G-CSOPORT
Zimbabwe–Ghána 0–1
Dél-Afrika–Etiópia 1–0

G-CSOPORT

1. Dél-Afrika
4 3 1 5–1 4 10
2. Ghána 4 3 1 5–2 3 9
3. Etiópia 4 1 3 2–5 –3 3
4. Zimbabwe 4 1 3 1–5 –4 1
H-CSOPORT

Namíbia–Szenegál 1–3
Kongó–Togo 1–2

H-CSOPORT
1. Szenegál 4 4 12–3 9 12
2. Togo 4 1 1 2 3–5 –2 4
3. Namíbia 4 1 1 2 4–8 –4 4
4. Kongó 4 2 2 4–7 –3 2

I-CSOPORT
Guinea–Marokkó 1–4

I-CSOPORT
1. Marokkó 4 4 14–1 13 12
2. Bissau-Guinea 4 1 1 2 5–11 –6 4
3. Guinea 4 3 1 5–8 –3 3
4. Szudán 4 2 2 5–9 -4 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik