Vb 2022: a lengyelek, a svédek és a csehek ellenzik az oroszországi pótselejtezőt

MTI/K. B.MTI/K. B.
2022.02.24. 18:36
null
A lengyel szövetség nem szeretné, hogy a válogatottja Oroszországban játsszon (Fotó: AFP)
A lengyel, a svéd és a cseh labdarúgó-szövetség közös közleményben jelezte, hogy szerintük Oroszország nem lehet házigazdája az idei világbajnokság márciusi pótselejtezőinek – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

Mint ismert, Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására.

A három szervezet azért fordult az Európai (UEFA) és a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséghez (FIFA), mert az orosz válogatott március 24-én a lengyel csapatot fogadná pótselejtezőn, a párharc győztese pedig öt nappal később a svéd–cseh mérkőzés továbbjutóját látná vendégül a részvételért.

„A katonai eszkaláció súlyos következményekkel jár. Jelentősen csökkenti a nemzeti labdarúgó-válogatottjaink és a hivatalos delegációink biztonságát” – indokolta a kérését a három szervezet, amely azt várja a FIFA-tól és az UEFA-tól, hogy azonnal reagáljon a történtekre és álljon elő alternatív helyszínjavaslatokkal.

A lengyelek már kedden jelezték, hogy nem szeretnének Moszkvában pályára lépni.

A vb-t idén november 21. és december 18. között rendezik Katarban.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
13 órája

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58

Labdarúgás: Legyőzte a szlovénokat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.09.17. 15:46

Labdarúgás: női U17-es válogatott: két meccs az olaszok ellen

Utánpótlássport
2026.09.14. 19:51

Labdarúgás: legyőzte a bosnyákokat az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.09.09. 14:04

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.08. 09:02