Vb 2022: A legmagasabb szinten kell teljesítenünk Budapesten – Southgate a Nemzeti Sportnak

B. A. B./M. D.B. A. B./M. D.
Vágólapra másolva!
2021.08.26. 16:14
null
Gareth Southgate nagyon nehéz meccsre számít Budapesten (Fotó: AFP)
Az angol válogatott kerethirdetése utáni sajtóeseményen lapunk a magyar nemzeti csapatról és a mieink elleni budapesti világbajnoki selejtezőről kérdezte Gareth Southgate szövetségi kapitányt.

 

„A magyar válogatott évek óta jól teljesít – felelte a Nemzeti Sport kérdésére a csütörtöki online sajtótájékoztatón Gareth Southgate, az angol válogatott szövetségi kapitánya. – Már a kétezer-tizenhatos Európa-bajnokságon sem vallott szégyent, a mostani nyáron pedig annak ellenére is remek eredményeket ért el, hogy az Eb legnehezebb csoportjába került. Franciaországgal, Németországgal és Portugáliával szerepelt egy négyesben, ám mindössze egy meccset veszített el, ráadásul a nyolcvannegyedik percig a portugálok ellen is döntetlenre állt. Épp emiatt nagyon nehéz meccsre számítok, a jelen körülmények közötti legmagasabb szinten kell teljesítenünk ahhoz, hogy nyerjünk Budapesten. A vb-kvalifikáció szempontjából nagyon fontos meccs lesz a jövő csütörtöki, arra viszont nehéz válaszolni, hogy mire számíthatok a saját csapatomtól. A labdarúgók többsége csak nemrég tért vissza a klubjához a nyári pihenő után, mindenki más állapotban van, emiatt a szeptember mindig nehéz hónap a válogatott szempontjából. Igyekszünk a lehető legjobban felkészülni, de tudjuk, hogy nehéz találkozó vár ránk Budapesten.”

AZ ANGOL VÁLOGATOTT 25 FŐS KERETE
Kapusok: Sam Johnstone
(West Bromwich Albion), Jordan Pickford (Everton), Nick Pope (Burnley)
Védők: Trent Alexander-Arnold (Liverpool), Conor Coady (Wolverhampton), Reece James (Chelsea), Harry Maguire (Manchester United), Tyrone Mings (Aston Villa), Luke Shaw (Manchester United), John Stones (Manchester City), Kieran Trippier (Atlético Madrid – Spanyolország), Kyle Walker (Manchester City)
Középpályások: Jude Bellingham (Borussia Dortmund – Németország), Jordan Henderson (Liverpool), Jesse Lingard (Manchester United), Mason Mount (Chelsea), Kalvin Phillips (Leeds United), Declan Rice (West Ham United)
Támadók: Patrick Bamford (Leeds United), Dominic Calvert-Lewin (Everton), Jack Grealish (Manchester City), Harry Kane (Tottenham Hotspur), Bukayo Saka (Arsenal), Jadon Sancho (Manchester United), Raheem Sterling (Manchester City)

VB-SELEJTEZŐ, EURÓPAI ZÓNA
I-CSOPORT
4. FORDULÓ
SZEPTEMBER 2., CSÜTÖRTÖK
20.45:
MAGYARORSZÁG–Anglia
20.45: Andorra–San Marino
20.45: Lengyelország–Albánia

5. FORDULÓ
SZEPTEMBER 5., VASÁRNAP
18.00:
Albánia–MAGYARORSZÁG
18.00: Anglia–Andorra
20.45: San Marino–Lengyelország

6. FORDULÓ
SZEPTEMBER 8., SZERDA
20.45:
MAGYARORSZÁG–Andorra
20.45: Lengyelország–Anglia
20.45: Albánia–San Marino

AZ I-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Anglia 3 3 9– 1 +8 9
2. MAGYARORSZÁG 3 2 1 10– 4 +6 7
3. Albánia 3 2 1 3– 2 +1 6
4. Lengyelország 3 1 1 1 7– 5 +2 4
5. Andorra 3 3 1– 8 –7 0
6. San Marino3 3 0–10–100
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik