Vb 2022: a Juve-sztár a csapattárs feleségével töltötte az éjszakát?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2022.11.30. 14:33
null
Szerbiában mindenki találgatja, miért nem játszott Vlahovics Kamerun ellen (Fotó: AFP)
A Kamerun elleni 3–3-as döntetlen után Szerbiában mindenki azt találgatja, miért nem játszott az afrikaiak ellen a Juventus sztárja, Dusan Vlahovics, illetve az első fordulóban még kezdő, a középpályán kulcsembernek számító Nemanja Gudelj. A lehetséges okok között egy egészen elképesztő történet is megjelent...

 

A Kamerun elleni 3–3-as döntetlennel végződő mérkőzés után a szerb sajtó és a helyi szakértők is igen éles hangnemben kritizálták Dragan „Pikszi” Sztojkovicsot, a válogatott szövetségi kapitányát, őt hibáztatták az elvesztett két pont miatt, ugyanis Szerbia 3–1-re vezetett, s úgy tűnt, hogy csak idő kérdése, mikor szerzi meg a negyedik gólt. Ehelyett két perc leforgása alatt gyors ellentámadásokból a szerb válogatott két gólt kapott, s így be kellett érnie az egy ponttal. Sztojkovics Vlahovics mellőzését azzal indokolta, a Juventus csatára nem teljesen egészséges, azonban ugyanez elmondható Alekszandar Mitrovicsról is, ám a Fulham légiósa végigjátszotta a meccset az afrikaiak ellen. Ráadásul az 1. fordulóban, a brazilok ellen sem volt teljesen egészséges, mégis beállhatott csereként.

A szerb válogatott védelme az 55. perc után nem hasonlított önmagára, aminek az volt az oka, hogy a szövetségi kapitány nagy kedvence, az egyenlítő gólt szerző Sztrahinja Pavlovics megsérült, s le kellett cserélni. A Szerbiában óriási népszerűségnek örvendő Pikszit azért is hibáztatják hazájában, mert 3–1-nél nem rendelte vissza a csapatát a saját kapuja elé, így lehetőséget adott az ellenfélnek kontrákra, amiket a kameruniak ki is használtak, és már a 66. percben 3–3 állt az eredményjelzőn.

A politikai és közéleti hírekkel is foglalkozó Sesta kolona Twitter-oldal odáig ment, hogy közzé tett egy posztot, amely szerint magánéleti okokból erős ellentét feszül egyes játékosok között, és emiatt nem játszott Kamerun ellen Gudelj, Vlahovics és Luka Jovics sem (igaz, utóbbi a brazilok ellen sem szerepelt).

„Megvan annak az oka, hogy Szerbia úgy játszott, ahogy. Vlahovics együtt töltötte az éjszakát Rajkovics kapus feleségével, Gudelj pedig Jovics nejével. November 28-án reggel Gudelj és Jovics összeverekedett. Következmények: Vlahovics nincs a jegyzőkönyvben, Gudelj és Jovics sem lépett pályára. Talán mégsem Pikszi a hibás…” – olvasható a bejegyzésben.

A teljes poszt a képre kattintva olvasható!
A teljes poszt a képre kattintva olvasható!

Azonban erről semmilyen hír nem jelent meg a szerb sajtóban, s minden bizonnyal nem is fog a Svájc elleni, pénteki mérkőzésig, amelyen csak a győzelem garantálja Szerbiának a továbbjutást. Így nem lehet tudni, van-e valóságalapja a posztnak, az mindenesetre tény, hogy a játékosok párjai Katarba utaztak, mert a Svájc elleni meccset megelőzően engedélyezte a szövetségi kapitány, hogy találkozzanak velük a futballisták.

A szerb sajtó a nap folyamán arról számolt be, hogy a válogatottra jelen pillanatban a „kórház a város szélén” leírás a legkézenfekvőbb, ugyanis az említett Vlahovicson és Mitrovicson kívül Filip Kosztics, Szasa Lukics és Szergej Milinkovics-Szavics sem százszázalékos, s nem mellékesen a már említett belső védő, Pavlovics mellett a másik középső védő, Milos Veljkovics is korábban kényszerült elhagyni a pályát a Kamerun elleni meccsen…

Az ügy folytatásáról itt olvashat bővebben!

HOGY ÁLL A G-CSOPORT, KINEK MI KELL A TOVÁBBJUTÁSHOZ?

BRAZÍLIA: már továbbjutott, és csak akkor nem lesz csoportelső, ha kikap Kameruntól, miközben Svájc győz, és brazil, svájci összevetésben a gólkülönbség az európai csapatnak kedvez.
SVÁJC:
ha legyőzi Szerbiát, továbbjut, ha kikap tőle, kiesik. Ha döntetlent játszik Szerbiával, szintén továbbjut, ha Kamerun nem győzi le Brazíliát. Amennyiben az afrikaiak nyernek, a gólkülönbség, illetve a több szerzett gól rangsorol közöttük – jó eséllyel Kamerun javára.
KAMERUN: csak akkor juthat tovább, ha legyőzi Brazíliát, és közben Szerbia nem veri meg Svájcot úgy, hogy a gólkülönbsége jobbá váljon, mint az övé.
SZERBIA: csak akkor juthat tovább, ha legyőzi Svájcot, és közben Kamerun nem veri meg Brazíliát úgy, hogy a gólkülönbsége jobb maradjon az övénél.

A CSOPORT PÉNTEKI PROGRAMJA
20.00:
Kamerun–Brazília (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.00: Szerbia–Svájc (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Brazília 2 2 3–0 +3 6
2. Svájc 2 1 1 1–1 0 3
3. Kamerun 2 1 1 3–4 –1 1
4. Szerbia 2 1 1 3–5 –2 1

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik