Vb 2022: Neymart eleinte idegesítette a szövetségi kapitány

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.12. 09:55
null
Neymart eleinte idegesítette Tite, de már az egyik legjobb edzőnek tartja (Fotó: Getty Images)
Instagram-oldalán közzétett nyílt levelében búcsúzott a brazil válogatott szövetségi kapitányi posztjáról a katari vb-búcsú után távozó Titétől a válogatott sztárja, Neymar, aki elárulta, a szakember eleinte kifejezetten idegesítette.

Mint arról beszámoltunk, Brazília a 106. percben szerzett góllal vezetett a Horvátország elleni negyeddöntőben, de a legutóbbi ezüstérmes a 117. percben egyenlítve tizenegyespárbajra mentette a mérkőzést, melyet meg is nyert, búcsúztatva ezzel a katari vb legnagyobb esélyesét.

Tite már a torna előtt bejelentette, hogy a világbajnokság után visszavonul és elhagyja a brazil válogatottat.

„Mielőtt személyesen találkoztunk, többször játszottunk egymás ellen, és elmondhatom, eleinte nagyon idegesítettél! Azért, mert olyan csapatot állítottál össze, melynek célja volt, hogy legyőzz engem és még rosszakat is mondtál rólam – elevenítette fel Titével való kapcsolatát Neymar. – Vicces a sors, hogy az edzőm lettél én pedig a tízesed. Tudtam, milyen edző vagy és azt is, hogy sokkal jobb személyiség ennél! Amikor találkoztunk, pontosan tudtad, ki vagyok és ez sokat jelent nekem. Szeretném megköszönni a tanítást, amit adtál nekünk. Mindig is az egyik legjobb edző leszel! Gyönyörű pillanatokat éltünk át, de voltak fájó emlékek is, az utolsó pedig sokáig fájni fog” – utalt a horvátok ellen elbukott negyeddöntős tizenegyespárbajra Neymar.

„Megérdemelted volna, hogy megkoronázzunk ezzel a kupával és mindannyian megérdemeltük mindazért, amit tettünk és mindazért, amit feladtunk, hogy megpróbáljuk megvalósítani legnagyobb álmunkat! De Isten nem ezt az utat szánta nekünk. Türelmesnek kell lennünk, mert Isten mindent megadott nekünk! Köszönöm Tite professzor, amit tanítottál. Van egy kifejezés, amit sohasem felejtek el: mentálisan erős! Nagy ölelés és köszönöm!” – zárta Titének címzett sorait Neymar.



Egyébként egyes sajtóhírek szerint a távozó kapitányt Szalai Attila edzője, a török Fenerbahcét irányító portugál szakember, Jorge Jesus pótolhatja.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
NEGYEDDÖNTŐ

Horvátország–Brazília 1–1 (0–0, 0–0, 0–1) – 11-esekkel 4–2
Al-Rajjan, Egyetemváros Stadion, 43 893 néző. Vezette: Oliver (angol)
HORVÁTORSZÁG:
Livakovic – Juranovic, Lovren, Gvardiol, Borna Sosa (Budimir, 110.) – Modric, Brozovic (Orsic, 114.), Kovacic (Majer, a hosszabbítás szünetében) – Pasalic (Vlasic, 72.), Kramaric (B. Petkovic, 72.), Perisic. Szövetségi kapitány: Zlatko Dalic
BRAZÍLIA:
Alisson – Éder Militao (Alex Sandro, a hosszabbítás szünetében), Thiago Silva, Marquinhos, Danilo – Casemiro, Paquetá (Fred, a hosszabbítás szünetében), Neymar – Raphinha (Antony, 56.), Richarlison (Pedro, 84.), Vinícius Júnior (Rodrygo, 64.). Szövetségi kapitány: Tite
Gólszerző:
B. Petkovic (117.), ill. Neymar (105+1.)

Legfrissebb hírek

Tényleg egy harmatgyenge brazil csapatot vertünk meg a mexikói vb előtt?

Magyar válogatott
2025.12.01. 13:33

Socca-vb: kiütötte a magyar csapat a tartalékos brazilokat

Magyar válogatott
2025.11.30. 07:14

Neymar sérülése súlyosabb a vártnál, az idényben már nem játszik

Minden más foci
2025.11.26. 10:15

Felkészülési mérkőzésen sérült meg a Real Madrid védője

Spanyol labdarúgás
2025.11.19. 14:50

Paquetá büntetőt rontott, Brazília nem bírt Tunéziával felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2025.11.18. 23:07

Dunga: Vinícius nem igazi vezéregyéniség

Foci vb 2026
2025.11.18. 11:55

„A vb után lehet, hogy drágább leszek” – Ancelotti

Minden más foci
2025.11.18. 11:20

Ancelotti: A hatodik címért megyünk Amerikába

Foci vb 2026
2025.11.13. 14:04
Ezek is érdekelhetik