Karakterek kerestetnek – Thury Gábor jegyzete

Nem állíthatjuk, hogy az argentin labdarúgó-válogatott először véteti magát észre keménységével világbajnokságon: 1966-ban az angolok ellen 1:0-ra elveszített negyeddöntő után Alf Ramsey, a későbbi világbajnok szövetségi kapitánya nemes egyszerűséggel állatoknak nevezte őket, Antonio Rattínt ki is állították, az 1978-as torna 0–0-s argentin–brazil középdöntőjében Palotai Károly egy argentin és három brazil sárga lappal nagyszerűen fékezte meg az indulatokat.

Nem így a katari vb argentin–holland (2–2) negyeddöntőjének játékvezetője. A 11-esekkel továbbjutó dél-amerikaiak panaszkodtak Antonio Mateu Lahoz tevékenységére, mondván, a bíró a kiesésüket akarta. Mondjuk, a spanyol sípos nem állt a helyzet magaslatán, a kispadon ülőknek is adott sárga lapot, összesen 18 alkalommal került elő (vb-rekord!), a két holland gólt szerző Wout Weghorst még pályára lépése előtt kapott egyet...

Szenvedély volt a pályán, labdarúgás kevésbé, a csapatát eddig példás fegyelemmel a hátára vevő Lionel Messi a meccs utáni egyik interjúban ki is bukott, s ugyan azt mondta, nem akarja szidni a játékvezetőt, nem mulasztotta el megjegyezni, ezen a szinten képtelen volt teljesíteni. A meccs emberének választott zseni egyébiránt nem tett lakatot a szájára, interjú közben kiszólt a közelében ácsorgó Weghorst­nak, húzzon el onnan... Az érzelmes argentin szív, a dél-amerikai szurkolói dalokba foglalt corazón nemcsak a drukkerekben dobog hevesen, hanem a játékosokban is, például Leandro Paredesben, aki az egyik argentin szabálytalanság után a labdát az ellenfél kispadjára rúgta iszonyú erővel... Ha Luis Ángel Firpo, a 20-as, 30-as évek nehézsúlyú bokszbajnoka volt a pampák vad bikája, most időnként a pampák vad bikái rúgták a labdát meg egymást, amiben azért a holland spílerekben partnerre találtak.

Ám nem elsősorban a pályán lévőket hibáztatnám, hanem Lahozt, aki úgy érezte, ő is főszereplő ebben a darabban. Ha a horvát–brazilt levezénylő Michael Oliver a játékvezető, minden egészen másképpen alakul – talán a továbbjutást leszámítva. Próbálom a pozitívumokat elraktározni a tizenegyespárbajból, hogy Emiliano Martínez hasonló bravúrokat mutatott be, mint az 1990-es tornán az argentin–jugoszláv (0–0) utáni szétlövésben Sergio Goycochea, „El Goyco”, hogy Messi az interjú közbeni „kiszólása” mellett csapata vezére is, de nem megy.

Csak az jut eszembe, napjaink végtelenségig felgyorsuló játékában talán a játékvezetés a leggyengébb láncszem, mert a VAR-szobában méricskélhetik mikronnyi pontossággal, mi les, mi nem, a pályán lenne szükség erős egyéniségekre.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!