Vb 2022: Ochoa olyat tett, amire 92 éve nem volt képes mexikói

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.11.22. 19:48
null
Ochoa már a mexikóiak első meccsén magára vonta a futballvilág figyelmét (Fotó: AFP)
Mexikó és Lengyelország 0–0-s döntetlent játszott egymással kedden, a Katarban zajló labdarúgó-világbajnokság C-csoportjában. Összegyűjtöttük a mérkőzéssel kapcsolatos legérdekesebb információkat.


A Dánia–Tunézia összecsapás után a Mexikó–Lengyelország mérkőzés is 0–0-val ért véget. A mexikóiak immár zsinórban hetedik alkalommal maradtak veretlenek az első meccsükön a tornán – eddig hatból hatszor tovább is jutottak a csoportból, amikor nem kaptak ki az első találkozójukon.


Az FC Barcelona lengyel csatára, Robert Lewandowski mindössze 11-szer ért labdába a Mexikó elleni mérkőzés első 40 percében – ez kevesebb, mint ahányszor bármelyik mexikói is labdába ért, még Ochoa kapus is többször avatkozott játékba.

A lengyel válogatott a legutóbbi négy világbajnoki mérkőzéséből háromszor nem lőtt kapura az első félidőben, míg a mexikóiak legutóbbi hat vb-meccsének első 45 perce 0–0-t hozott. Amikor a latin-amerikaiak így álltak a szünetben, kétszer nyertek, egyszer döntetlent játszottak, háromszor vereséget szenvedtek.


Az 58. percben videobírózás után tizenegyeshez jutott Lengyelország. A labda mögé Lewandowski állt, akinek bal alsó sarokba tartó lövését oldalra ütötte a kapus. A világbajnokságokon rendre klasszis teljesítményt nyújtó Guillermo Ochoa – a tizenegyespárbajokat leszámítva – az első mexikói kapus, aki 11-est védett a tornán az 1930-as uruguayi vb óta, amikor Óscar Bonfiglio az argentin Fernando Paternoster büntetőjét hárította.​

Ochoa egyébként a 2014-es világbajnokság óta már 36 védést mutatott be a tornán, ami a második legtöbbnek számít – Thibaut Courtois tizenkét meccsen 39-szer hárított.


Robert Lewandowski eddigi két világbajnokságán összesen tizenegy kapura lövéssel próbálkozott, de még mindig nem tudta megszerezni az első gólját.

Lengyelország az első olyan csapat a világbajnokságok történetében, amely egymás után három büntetőt sem tudott értékesíteni (kivéve a tizenegyespárbajok) azóta, hogy az Opta gyűjti ezeket az adatokat (1966).

A Mexikó ellen hibázó Lewandowski előtt az 1978-as vb-n Argentína ellen Kazimierz Deyna, a 2002-es tornán pedig az Egyesült Államok ellen Maciej Zurawski rontott a tizenegyespontról.

VILÁGBAJNOKSÁG, KATAR
1. FORDULÓ
C-CSOPORT

Mexikó–Lengyelország 0–0
Doha,
974 Stadion, 39 369 néző. Vezette: Beath (ausztrál)
Mexikó:
Ochoa – J. Sánchez, Montes, H. Moreno, Gallardo – H. Herrera (C. Rodríguez, 71.), Ed. Álvarez, Chávez – Lozano, H. Martín (R. Jiménez, 71.), Vega (Antuna, 84.). Szövetségi kapitány: Gerardo Martino
Lengyelország:
Szczesny – Bereszynski, Glik, Kiwior – Cash, Kaminski, Krychowiak, S. Szymanski (Frankowski, 71.), Zalewski (Bielik, a szünetben) – Zielinski (Milik, 87.), Lewandowski. Szövetségi kapitány: Czeslaw Michniewicz

KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

MEXIKÓ
KAPUSOK:
1 Alfredo Talavera (FC Juárez), 12 Rodolfo Cota (Club León), 13 Guillermo Ochoa (Club América)
VÉDŐK:
2 Néstor Araujo (Club América), 3 César Montes (Monterrey), 4 Edson Álvarez (AFC Ajax – Hollandia), 5 Johan Vásquez (Cremonese – Olaszország), 6 Gerardo Arteaga (KRC Genk – Belgium), 15 Héctor Moreno (Monterrey), 19 Jorge Sánchez (AFC Ajax – Hollandia), 23 Jesús Gallardo (Monterrey), 26 Kevin Álvarez (Pachuca)
KÖZÉPPÁLYÁSOK:
7 Luis Romo (Monterrey), 8 Carlos Rodríguez (Cruz Azul), 14 Érick Gutiérrez (PSV – Hollandia), 16 Héctor Herrera (Houston Dynamo FC – Egyesült Államok), 18 Andrés Guardado (csk, Real Betis – Spanyolország), 24 Luis Chávez (Pachuca)
TÁMADÓK:
9 Raúl Jiménez (Wolverhampton Wanderers – Anglia), 10 Alexis Vega (Guadalajara), 11 Rogelio Funes Mori (Monterrey), 17 Orbelín Pineda (AEK – Görögország), 20 Henry Martín (Club América), 21 Uriel Antuna (Cruz Azul), 22 Hirving Lozano (Napoli – Olaszország), 25 Roberto Alvarado (Guadalajara)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY
: Gerardo Martino (argentin)

LENGYELORSZÁG
KAPUSOK: 1 Wojciech Szczesny (Juventus – Olaszország), 12 Lukasz Skorupski (Bologna – Olaszország), 22 Kamil Grabara (FC Köbenhavn – Dánia)
VÉDŐK:
2 Matthew Cash (Aston Villa – Anglia), 3 Artur Jedrzejczyk (Legia Warszawa), 4 Mateusz Wieteska (Clermont – Franciaország), 5 Jan Bednarek (Aston Villa – Anglia), 14 Jakub Kiwior (Spezia – Olaszország), 15 Kamil Glik (Benevento – Olaszország), 18 Bartosz Bereszynski (Sampdoria – Olaszország), 25 Robert Gumny (Augsburg – Németország)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: 6 Krystian Bielik
(Birmingham City – Anglia), 8 Damian Szymanski (AEK – Görögország), 10 Grzegorz Krychowiak (al-Sabab – Szaúd-Arábia), 11 Kamil Grosicki (Pogon Szczecin), 13 Jakub Kaminski (VfL Wolfsburg – Németország), 17 Szymon Zurkowski (Fiorentina – Olaszország), 19 Sebastian Szymanski (Feyenoord – Hollandia), 20 Piotr Zielinski (Napoli – Olaszország), 21 Nicola Zalewski (AS Roma – Olaszország), 24 Przemyslaw Frankowski (Lens – Franciaország), 26 Michal Skóras (Lech Poznan)
TÁMADÓK: 7 Arkadiusz Milik (Juventus – Olaszország), 9 Robert Lewandowski (csk, FC Barcelona – Spanyolország), 16 Karol Swiderski (Charlotte FC – Egyesült Államok), 23 Krzysztof Piatek (Salernitana – Olaszország)
SZÖVETSÉGI KAPITÁNY: Czeslaw Michniewicz

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik